„Ennyire nem lehetek rossz, valami nincs rendben” – Perez először nyílt meg a szörnyű 2023-as F1-es szezonjáról
Sergio Perez először beszélt nyíltan a rossz formájáról a 2023-as Forma-1-es időszakban. A mexikói pilóta elismerte, hogy a nehéz időszaka „minden élvezetet kiölt” számára a versenyzésből, de leszögezte, hogy egyszer sem fordult meg a fejében a visszavonulás gondolata.
Hiába indította két futamgyőzelemmel és világbajnoki címmel kapcsolatos reményekkel a 2023-as F1-es szezont Sergio Perez, végül karrierjének egyik legnehezebb időszakát kellett átvészelnie a jövőjével kapcsolatos folyamatos spekuláció között.
Erre a spekulációra ráerősített Daniel Ricciardo visszatérése, ami éppen Perez egyik legrosszabb 2023-as sorozata között történt: Barcelonától egészen a Magyar Nagydíjig sorozatban 5 alkalommal esett ki az időmérőkön a Q3-at megelőzően, és a Hungaroringen is csak a 9. helyre kvalifikálta magát az autóval, amivel Max Verstappen mindent is megnyert.
Perez szezonjának legrosszabb versenye a Katari Nagydíj volt, ahol 80 másodperc lemaradással ért célba a 10. helyen, miközben Max Verstappen a McLarenek előtt már csak a győzelmi körét futotta, hiszen a világbajnoki címet a szombati sprinten bebiztosította, 6 versennyel a szezon vége előtt.
A „sokkoló” hétvége után Perez három napon át megállás nélkül dolgozott a csapatával a Red Bull szimulátorában, mivel érzése szerint „a Mariana-árokba” került az önbizalma.
A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj után egy kerekasztal-beszélgetésen a Motorsport.com kérdésére, hogy miért várt egészen Katarig azzal, hogy alaposan utánajárjon a problémáinak, Perez azt válaszolta, hogy „mert Katar volt a karrierem legrosszabb hétvégéje”.
„Annyira szörnyű volt az egész, hogy arra gondoltam, hogy ennyire rossz nem lehet, itt valami nincs rendben. Amikor ilyen gyorsan követik egymást a versenyek, egyszerűen nincs idő alaposan átgondolni és kielemezni a történteket, szóval úgy éreztem, hogy ez volt a megfelelő időpont arra, hogy kicsit lenyugodjunk, és alaposan kielemezzük, hogy mit is csinálunk.”
„Éreztem egy problémát, amit hétvégéről hétvégére megpróbáltunk a beállításokkal orvosolni, de ezzel sosem jutottunk el egy igazi megoldáshoz. A szimulátorban aztán megértettük, hogy mi az, amit kompenzálni próbálunk a beállításokkal, mit csinálunk rosszul. Szörnyű út vezetett idáig, de legalább eljutottunk a megoldáshoz.”
Perez hozzátette, hogy tisztában volt azzal, hogy milyen komoly spekuláció övezi a jövőjét, de sosem gondolt a visszavonulásra, annak ellenére sem, hogy a rossz formája miatt nem is élvezte a versenyzést.
„A legkönnyebb az lett volna, ha felállok és elköszönök. De én nem vagyok olyasvalaki, aki így fejezné be a karrierjét, aki megteheti, hogy csak így feladja azt, amiért eddig dolgozott. Ez sosem volt opció. Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora felelősséggel tartozom a csapatnak, és nem vagyok olyan, aki másokat okolna az eredmények elmaradása miatt. El kellett fogadnom, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, és nekem kellett dolgoznom azért, hogy az megváltozzon.”
„Versenyzőként nem gondoltam arra, hogy valaki más leválthatna, próbáltam élvezni a lehetőséget, de pár hétvége olyan nehéz volt, hogy az minden élvezetet kiölt a versenyzésből. Azért vagyok itt, mert szeretem ezt csinálni, és a legfontosabb az volt, hogy újra rátalálják erre az érzésre. Nehéz volt megemészteni, hogy az egyik pillanatban még a világbajnoki címért harcoltam, utána pedig ennyire szenvedek az autóban. Ugyanakkor mentálisan nagyon erősnek kell lenned, ha a Red Bull versenyzője akarsz lenni, szóval nekem is erősebbnek kellett lennem.”
Bár Perez formája valóban feljavult a 2023-as szezon utolsó versenyeire, tisztában van azzal, hogy nem fogják elfelejteni egyik pillanatról a másikra a rossz formáját, és 2024-ben is mindenre készen kell állnia.
„Mindig azt mondják, hogy az emberek csak arra fognak emlékezni, hogy hol végeztél Abu-Dzabiban, de tisztában vagyok azzal, hogy mennyire rossz évet teljesítettem. Nagyon sokat tanultam, és annak örülök, hogy az év végére megfordítottam a szezonom állását. Szerintem sikerült eredményesen felhasználnunk a legrosszabb napok tanulságait is.”
Az FIA 2026-ig nem fogja bezárni a szabályok kiskapuit.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.