Ennyin múlott George Russell első pole-pozíciója – Videó

George Russellt mindössze 26 ezredmásodperc választotta el attól, hogy megszerezze élete első Forma-1-es pole-pozícióját a Szahír Nagydíjon, ahol az időmérőt végül rutinos csapattársa Valtteri Bottas nyert.

George Russell, Mercedes F1 W11

Mark Sutton / Motorsport Images

George Russell remekül ugrott át a Williamsből a Mercedesbe, ahol a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesíti a hétvégén, és bár elégedett a második rajtkockával, ő is érzi, hogy bizony elkaphatta volna Bottast, aki maga is úgy érezte, hogy a kelleténél azért szorosabb volt ez az időmérő.

Russell a Sky Sports műsorában Anthony Davidsonnal elemezte a körét, és ismét elmondta, hogy egész hétvégén szenvedett az első kanyarral, ami azért is furcsa volt számára, mert a Williamsszel egy héttel korábban ezt érezte a legerősebb kanyarjának.

„Egy kicsit alulkormányzott volt az autó, pont a kanyarcsúcsponton” – mondta Russell. „Ezután egy pillanatra túlkormányzottá vált a kocsi a kigyorsításon, és ez a kis hiba valószínűleg a pole-pozícióba került.”

 

„A 4-es kanyar után az autó fenomenális volt, mintha sínen húzták volna. Így visszatekintve, talán lehettem volna kicsit közelebb Valtterihez a kör kezdetén, hogy kapjak még egy kis szélárnyékot, de ha egy héttel ezelőtt azt mondták volna, hogy második leszek az időmérőn, aláírtam volna egyből.”

Az összehasonlító videóból az is kiderül, hogy Bottas alatt a 10-es kanyarban vált egy pillanatra túlkormányzottá az autó, ez pedig annyi időt jelentett a kigyorsításon, amivel majdnem elbukta azt az 1 tizedet, amit végig tudott vinni a körön az első kanyartól kezdve.

A videót ezen a linken találjátok.

Albon elégedett volt a körével a Q2-es kiesése után is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Íme a 2020-as F1-es Szahír Nagydíj rajtrácsa!
Következő cikk Sainz: Russell esete is bizonyítja, mi a probléma a mai Forma-1-gyel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország