Ennyibe kerültek a szárnysérülések Verstappennek Marko szerint

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak beszélt arról a Stájer Nagydíj után, mennyit számított körönként Max Verstappen törött szárnyvéglapja.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Red Bull Racing a Stájer Nagydíjat új aerodinamikai elemekkel és szélesebb ismeretekkel kezdte. Az RB16 kiszámíthatóbb lett. Javításra került az első futamot tönkretevő hiba. A verseny azonban így is kijózanító volt. „Esélyünk sem volt. Mindenhol nagyobb tapadásra van szükségünk és talán a motor is lehetne erősebb.” – mondta a futam után a sportigazgató, Helmut Marko.

Verstappen felváltva panaszkodott a rádióban a vezethetőség és a kopott hátsó gumik miatt. A Mercedes nemcsak gyorsabb volt, de a Pirellikre is jobban vigyázott. Hogy súlyosbodjon a helyzet, Verstappen a futam második felében megtörte az első szárny jobb oldali véglapját a rázókövön. Christian Horner csapatfőnök erről azt mondta: „Elég sok leszorítóerőnkbe került. Utána Max már könnyű préda volt Bottasnak. A Mercedes ezúttal teljes erővel tudott menni.”

Még több F1 hír:

A Honda megoldotta a megbízhatósági problémákat, nagy kár a csapatnak, hogy a Mercedes sem zárta be a gyárat a második verseny előtt. A Red Bullnak a remény maradt, például, hogy Magyarországon nagy hőség lesz: „A melegben a Mercedes gyengébb. Ez és a rövidebb egyenesek segíthetnek.” – mondja a doktor.

Miután Bottas megelőzte, Verstappen még a leggyorsabb kört meg akarta szerezni az extrapontért. Ennek érdekében a 68. körben a Red Bull a kopott gumikat friss lágyakra cserélte. Utólag talán egy új első szárnyra is szükség lett volna. Horner: „Ezen is elgondolkodtunk, de végül lemondtunk róla, túl sokat veszítettünk volna.”

Verstappen fél perccel volt Albon előtt és egy sima kerékcsere is már 22 másodpercet vesz el a Red Bull Ringen. A gond azonban nem Albon volt, hanem a mögötte lévő Sergio Perez, aki nem állt volna félre magától.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Marko szerint Verstappen a szokásosnál egy másodperccel volt lassabb a sérült autóval. „Sajnos forgalom volt előtte. Maxnak nem is volt esélye a leggyorsabb körre.” Carlos Sainz a kilencedik helyen szintén ki tudott állni anélkül, hogy visszaesett volna. Ennél többet a spanyol nem tudott tenni az elszúrt első kerékcsere után, ami valószínűleg az ötödik helyébe került. Sainz a 68. körben állította be a leggyorsabb kört 1:05.619-cel.

A legnagyobb leszorítóerő, a leghatékonyabb csomag és a legerősebb motor is a Mercedesé, a fekete nyilak az egyenesekben a legerősebbek Marko szerint, 2-4 tizedet is adnak nekik itt. A Mercedes a gyors kanyarokban is jobban teljesít, ám a lassabbakban – különösen a harmadikban és a negyedikben, ahogy Toto Wolff rámutatott – a Red Bull az egyértelmű győztes.

Sebastian Vettel közben ismét megszólalt a tegnapi balesettel kapcsolatban, amit Charles Leclerckel közösen szenvedtek el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel nem dühöng, csak továbblép a történtek után
Következő cikk Hamilton továbbra sem érzi "golyóállónak" a Mercedes autóját, és a Red Bull látja fő riválisnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország