Ennyi pontot adna Ricciardo az idei F1-es teljesményére

Daniel Ricciardo Franciaországban is elismerte, hogy még mindig nem sikerült teljesen összeszoknia a McLaren 2021-es autójával, de a pályán kívüli munkájával nagyon meg van elégedve.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A 2021-es Forma-1-es szezon egyik nagy meglepetése eddig, hogy Daniel Ricciardo milyen lassan szokik hozzá a McLaren „furcsa” autójához, amelyről még Lando Norris is úgy nyilatkozott, hogy ő sem tudja teljesen úgy vezetni, ahogyan azt igazán akarná.

Az egyik Sky Sports-nak adott interjújában Ricciardo még azt is elárulta, hogy amikor összefutott Sainz-cal a paddockban, ő is azt kérdezte tőle viccesen, hogy „na mit gondolsz, fura autó, mi?”

Franciaországban Ricciardo azonban már nem tűnt annyira elveszettnek a mezőnyben, mint az elmúlt két városi pályán, és Lando Norris mögött ismét egy értékes 6. helyet szerzett a McLarennek, de ő még mindig úgy gondolja, hogy van hova fejlődnie.

 

„Ne csináljátok már ezt velem” – reagált nevetve Ricciardo a Motorsport.com kérdésére, hogy 10-ből hány pontot adna az idei teljesítményére. „Nem adnék valami hízelgő pontot a pályán mutatott teljesítményemre, de nem is akarom elmondani, hogy pontosan mit gondolok, mert az elég rossz színben tüntetne fel.”

„Van még hova fejlődnöm, de ha a pályán kívüli munkát is értékelnem kell, arra 9-est adnék. Az eredmények ezt nem mutatják, de úgy érzem, hogy keményen dolgozok, és előbb-utóbb ennek meg lesz a gyümölcse.”

„A pályán mutatott teljesítményre nem tudom, mondjuk 5-öt adok, de egyértelmű, hogy ezen még javítani akarok” – mondta Ricciardo, aki arra a kérdésre, hogy ez-e a karrierjének legnehezebb időszaka, így válaszolt:

„Részben igen, de vicces, mert például Bahreinben legyőztem Landót az időmérőn. Akkor én voltam az egyetlen az újfiúk közül, akinek ez sikerült, szóval voltak 10/10-es pillanatok is, tehát hiába adtam most 5 pontot magamnak, egészen biztos vagyok benne, hogy ez a szám majd növekszik majd az év során, szóval nem kell még pánikolnotok.”

„Nem tudtam, hogy mire számítsak, amikor ideigazoltam, mert persze a csapat eredményei nagyon jók voltak tavaly. Az autó ideális tartománya nagyon kicsit, és ha azon kívül vagy, akkor nem leszel gyors. Még Lando is azt mondja, hogy más az autó, mint tavaly, de már eljutottam egy olyan pontra, hogy ne csak ezen gondolkodjak.”

„Oké, más az autó, de ez nem maradhat így örökre, egy idő után el kell fogadnom, hogy ez az autóm, a különlegesnek normálissá kell válnia, és kész.”

Még több F1 hír:

Csapattársával, Lando Norrisszal kapcsolatban elmondta, hogy hiába tartják mindkettőjüket nagy mókamesternek, azért vannak a csapatnál, hogy a dolgukat végezzék:

„A megbeszéléseken végig azonos a véleményünk, és hiába különbözik egy kicsit a természetes vezetési stílusunk, fontos, hogy a csapatot egy irányba visszük. A pályán kívül pedig mindketten jól érezzük magunkat, de nem lehet letagadni, hogy közöttünk már van egy generációs különbség” – mondta a 10 évvel idősebb, kézműves sörfőzdét üzemeltető Ricciardo a Quadrant videójátékos közösséget megalapító, és rendszeresen streamelő Norrisról.

„Ettől függetlenül nincs semmilyen súrlódás közöttünk, most a munkánkra fókuszálunk legfőbbképpen, ezt tartjuk a prioritásunknak, nem trollkodunk a másikkal túl sokat.”

A Williams ezért menesztette év közben a csapatfőnökét, Simon Robertset

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Sok jó pilóta van, akik hét bajnoki címet nyerhetnének”
Következő cikk Norbert Haug: Schumachernek nem szabad hagynia, hogy Mazepin provokálja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország