Ennyi jutott Verstappennek a Monacói Nagydíjon, nem több

megosztás
hozzászólás
Ennyi jutott Verstappennek a Monacói Nagydíjon, nem több
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. máj. 28. 5:55

Max Verstappen egy apró vígasszal készülhet a Kanadai Nagydíjra, miközben Daniel Ricciardo a másik Red Bullal futamot nyert vasárnap.

A Red Bull holland versenyzője Kínához hasonlóan egy biztosnak tűnt dobogót, vagy győzelmet dobott el magától. Azzal, hogy a harmadik szabadedzésen teljesen felesleges módon összetörte az RB14-et, majd emiatt nem tudott részt venni az időmérőn, gyakorlatilag megpecsételte a sorsát.

Vasárnap az utolsó helyről kellett felzárkóznia, és noha ez sikerült neki, csak egy gyengébb pontszerző helyen ért célba. Szép versenyzés ide, vagy oda, normál körülmények között ő sem tudott mit tenni.

Max azonban sorra futotta meg a jobbnál jobb köridőket a friss gumikon, amivel övé lett a legjobb idő vasárnap. Ebből a szempontból senki sem tudta megközelíteni őt. Igaz, más taktikán volt a gumikat illetően, hiszen nagyon eltolták az első kiállását.

A második helyen Romain Grosjeant találjuk. A Haas francia versenyzője ugyancsak egy nagyon gyenge Monacói Nagydíjast zárt, míg a harmadik leggyorsabb Lance Strollol ne is beszéljünk… A Williams kanadai versenyzője gyakorlatilag az első pillanattól kezdve lassú volt.

1. Max Verstappen Red Bull 1:14.260
2. Romain Grosjean Haas 1:14.822
3. Lance Stroll Williams 1:14.944

Részletes táblázaton a leggyorsabb köridők Monacóból - F1 2018

Hely#VersenyzőAutóKörIdőKöridőÁtlagsebesség
1. 33 Max Verstappen RED BULL 60 16:32:17 1:14.260 161.772
2. 8 Romain Grosjean HAAS 74 16:52:13 1:14.822 160.557
3. 18 Lance Stroll WILLIAMS 61 16:36:16 1:14.944 160.295
4. 35 Szergej Szirotkin WILLIAMS 75 16:54:02 1:15.325 159.484
5. 3 Daniel Ricciardo RED BULL 13 15:29:35 1:15.562 158.984
6. 27 Nico Hulkenberg RENAULT 57 16:28:20 1:16.061 157.941
7. 5 Sebastian Vettel FERRARI 14 15:30:53 1:16.065 157.933
8. 44 Lewis Hamilton MERCEDES 15 15:32:34 1:16.270 157.508
9. 77 Valtteri Bottas MERCEDES 21 15:40:34 1:16.312 157.422
10. 7 Kimi Räikkönen FERRARI 13 15:29:43 1:16.392 157.257
11. 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN  76 16:54:24 1:16.864 156.291
12. 9 Marcus Ericsson SAUBER 19 15:38:36 1:16.936 156.145
13. 14 Fernando Alonso MCLAREN  23 15:43:34 1:17.018 155.979
14. 31 Esteban Ocon FORCE INDIA  63 16:35:57 1:17.027 155.960
15. 10 Pierre Gasly TORO ROSSO HONDA 68 16:42:27 1:17.099 155.815
16. 28 Brendon Hartley TORO ROSSO HONDA 15 15:33:15 1:17.172 155.667
17. 20 Kevin Magnussen HAAS  20 15:39:56 1:17.476 155.057
18. 55 Carlos Sainz RENAULT 19 15:38:24 1:17.491 155.027
19. 11 Sergio Perez FORCE INDIA 24 15:45:06 1:17.546 154.917
20. 16 Charles Leclerc SAUBER  17 15:35:52 1:17.710 154.590
Következő Forma-1 cikk
Rosbergék Monacóban: "Hazatértek a versenypályára"

Előző cikk

Rosbergék Monacóban: "Hazatértek a versenypályára"

Következő cikk

Összesített bokszutcai statisztikák a Monacói Nagydíjról

Összesített bokszutcai statisztikák a Monacói Nagydíjról
Hozzászólások betöltése