Ennyi dolguk volt a versenybíráknak Raikkönen kiesése után

megosztás
hozzászólás
Ennyi dolguk volt a versenybíráknak Raikkönen kiesése után
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 6. 19:40

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi mutatta be, mekkora tumultus volt az ügyekben a stewardoknál, de elmondta, ez a futam során egyszer sem okozott komolyabb fennakadásokat.

A vasárnapi Osztrák Nagydíj igen kaotikusra sikeredett, főleg a vége felé a biztonsági autó rendszeresen visszatért a pályára, amikor például Kimi Raikkönen kereke szökött meg az utolsó kanyarban, egy hosszabb etapot kellett megtenni a mezőnynek mögötte.

Felmerül persze a kérdés, mennyire volt ez betudható annak, hogy előbb meg kellett nézni, a biztonsági autó beküldésekor éppen egymás mellett álló Carlos Perez és Alex Albon közül melyik volt előrébb? Michael Masi versenyigazgató szerint nem ez volt a fő ok, és némi kulisszatitokba is beavatott minket:

„Amikor beküldtük a biztonsági autót, rögtön két csapat is megkeresett minket kérdésekkel, mert, hogy úgy fogalmazzak, a zászlók lengetése és a kijelzők a hagyományos módon lettek élesítve. Ekkor Alex éppen Sergiót előzte a hármas kanyarban, ez volt az egyik.”

Még több F1 hír:

„Volt azonban egy másik előzés is Carlos és Esteban között, amit a csapatok feltettek nekünk, ez egyébként nem ritka, hogy megkeresnek minket a csapatoktól, hogy most ki menjen előre, ha éppen előzés közepén bukik valaki. Az elsődleges dolgunk azonban az volt, hogy Kimi autóját eltüntessük és a biztonsági autós fázist kezeljük.”

„Mindeközben kellett visszanézni a fedélzeti kamerás felvételeket és minden elérhető információt, hogy biztosan a megfelelő sorrendben induljunk újra. Ilyenkor könnyebben küldjük el a versenyzőket még egy lassabb körre, ez a tv-n keresztül talán hosszabb időnek tűnt.”

„Elsősorban azonban Kimi autóját akartuk kiszedni onnan, a tizes kanyarig vissza kellett vinnünk, ami szintén hozzáadott egy kört a dolgokhoz, de sokkal egyszerűbb inkább a fázist meghosszabbítani még egy körrel, mint vaktában ilyen fontos döntéseket hozni.”


A következő videós összeállításban Ayrton Senna F1-es autóit nézhetjük meg közelebbről. Különlegesebbnél különlegesebb gépek, amik közül párral a brazil csodákra volt képes, a Toleman volánja mögött is.

Ajánlott videó:

Binotto: 98 százalék, hogy lesz F1-es futam Mugellóban

Előző cikk

Binotto: 98 százalék, hogy lesz F1-es futam Mugellóban

Következő cikk

Remek F1-es onboard felvételek az Osztrák Nagydíj rajtjáról

Remek F1-es onboard felvételek az Osztrák Nagydíj rajtjáról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Osztrák Nagydíj
Szerző Kolláth Benjámin