Energia mindenek felett – véli a Renault csapatfőnöke

A Forma–1 egy „energiai” harctérré válhat a jövőben, amely révén a sport a technológia csúcsát fogja majd képviselni, vélekedik a Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul.

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Miközben elkezdődtek az egyeztetések arról, hogy hogyan épüljenek majd fel a legkésőbb 2026-tól bevezetni kívánt új hibrid motorok, a fókusz arra terelődik, hogy miként tudna a sorozat vonzó maradni a szurkolók és a gyártók szemében.

Az új szabályok lehetőséget biztosítanak majd a sportnak, hogy potenciális új technológiákat vezessenek be a motorok, az üzemanyagok és az akkumulátorok terén.

Még több F1 hír:

Az F1 egyik elsődleges irányvonala a fenntartható üzemanyagok használatával kapcsolatos, amiről a vezetők úgy vélik, hogy komoly előnyöket hozhat majd környezetvédelmi szempontból, miközben az utcai autók legnagyobb része továbbra is belső égésű motorokat használ.

Abiteboul számára, kinek renault-s főnökei teljesen elkötelezték magukat az F1 iránt, a sportban rejlő lehetőségek elképesztően izgalmasnak tűnnek a következő években. „Úgy vélem, hogy egy nagyon érdekes terület nyílik majd meg az energiafejlesztés kapcsán.”

„A Forma–1 szerintem teljes egészében az energiáról fog majd szólni, hogy milyen fajta üzemanyagot és milyen akkumulátorokat akarunk használni. Ezek a dolgok az iparág áttörései szempontjából jelentősek lesznek majd, és úgy gondolom, hogy az F1-nek nagy szerepet kell ebben játszania, úttörőnek kell lennie ilyen szempontból.”

 

„Ezeknek egyértelmű hatása lesz, nemcsak a sportban és az autóiparban, de őszintén szólva úgy összességében is a világon.” A sorozat már ki is fejlesztett egy második generációs bioüzemanyagot, amelyet el is küldtek a gyártóknak tesztelésre, hogy megvizsgálhassák, az alkalmas lenne-e a jövőbeli motorokhoz. 

Az FIA elnöke, Jean Todt véleménye szerint létfontosságú, hogy a motorsportok kormányzó testülete minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy a Forma–1 fenntartható maradjon a környezettel kapcsolatos egyre növekvő aggodalmak közepette.

„Ha megnézzük a tagállamokat, mindenki a klímaváltozásról beszél, a környezetről, mi pedig mint szabályozó és jogalkotó testület a világ motorsportjában, teljes mértékben elkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről és a szennyezésről” – mondta Todt.

Az idei év sok szempontból hozott rekordokat az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „A Ferrari a Red Bull megoldását használja 2021-ben”
Következő cikk „A Daimler nem akarja teljesíteni Hamilton követeléseit”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország