Én így látom őt: Ayrton Senna

Hihetetlen, vagy sem, még ennyi idő után is hatalmas erőt tud adni a brazil, aki napra pontosan 19 évvel ezelőtt hagyott el bennünket. De nem nyomtalanul.

Írta: Hujber Dávid, F1-live.hu

Vannak versenyzők…

Bármilyen klisének és közröhej tárgyának hangozhat, de az élet valóban nagyon rövid, amit csak akkor érzékelünk, ha elveszítünk valakit, vagy ráeszmélünk arra, hogy már nem tudunk megtenni, vagy elérni dolgokat, amiket korábban megtehettünk és elérhettünk volna. Ez gyakran mély fájdalommal, csalódással és frusztrációval párosul, ami egyes karakterek esetében időről időre komoly harcot jelent. Ezt a harcot nem mással, vagy valami ellen vívod, hanem saját magad ellen. Csakúgy, mint az élet bármely területén, a végén csak te (!) leszel az, aki megoldhatja a problémáit, és te (!) vagy az, aki eldönti, vannak határok, vagy azok nem léteznek. Számomra ez jelenti a különbséget versenyző és versenyző között. Vannak, akik gyorsak, és hisznek magukban. Vannak, akik gyorsak, és elhiszik azt, hogy nincsenek határok, és azt mondják: „Nincs lehetetlen, a lehetetlen is csak egy szó, mint a paradicsom, vagy a pohár.”

sennau1
Én is így gondolkozom. Az élettől kaptunk egy testet, ami némely ponton erős, máshol pedig egészen gyenge. Ezek a dolgok azonban fejben és ott legbelül dőlnek el. Senki és semmi nem szabhat határt számodra, de erre születni kell. A kitartás pedig mindennél fontosabb, valamint az, hogy amit csinálsz, azért képes lennél meghalni. Rendkívül felelőtlenül hangozhat mindez, de, ha kicsit mélyebbre ásunk a dolgoknak és elgondolkozunk azon, hogy mi, mennyit ér, el fogjuk fogadni mindezt. Nem vagyok megkeresztelve, és talán Istenben sem hiszek, de abban igen, hogy van egy sorsod, ami ugyan alakítható, de a vége mindig ugyanaz. Az utolsó óráink és perceink előre meg vannak írva, de az csak rajtunk múlik, hogy a hosszabb, vagy a rövidebb utunk során mit élünk meg. Kellenek a fájdalmak, a hibák, a csalódások, mert ettől lesz valaki erősebb.

Nem mindegy, hogy meg akarsz halni, vagy meghalnál azért, amit csinálsz.

Mindennél jobban gyűlölöm – ez a megfelelő szó – a kudarcot, a vereséget és azt, ha valami nem úgy (vagy jobban) sikerül, mint azt elképzeltem. Talán emiatt is tisztelem ennyire Ayrtont és azt, amit elért. Pontosabban nem is azt, amit elért… Ami leginkább kivívja bennem a tiszteletet, az a megtett út és az, ahogy hajtott, küzdött és, ha kellett, bárkin „áthajtott”. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy miről szól a sport. A sportban versenyzők indulnak, akiknek a céljuk az, hogy nyerjenek. Legjobb csak akkor lehetsz, ha mindent ennek áldozol, és nem ismersz kegyelmet. Itt jön ismét képbe az, hogy ki, mit tesz meg annak érdekében, hogy jobb legyen a másiknál. Ayrton egy ilyen versenyző volt, aki számomra a legjobb, noha vele sem találkoztam személyesen. Lehet, hogy vannak nálad tehetségesebb és gyorsabb versenyzők, de, ha te mindennél jobban akarod a sikert, és kész vagy ezért mindent megtenni, az út végén te lehetsz a nyertes.

SENNA!
Az ilyen kaliberű versenyzők azonban soha nem fogadják el azt, hogy van jobb náluk. Gyakran keresek magyarázatot (nem kifogást) egy vereségre, vagy egy kudarcra. A végén mindig oda lyukadok ki, hogy ezek a vereségek és kudarcok azért vannak, hogy a következő megmérettetés alkalmával erősebb és erősebb legyek. Abban a pillanatban érzett düh és fájdalom az, ami életben tartja ezt az éhséget, és talán furcsán hangozhat, de az ilyen helyzetek meghatározóbbak, mint egy győzelem, vagy egy világbajnoki cím, hiszen ezekből a dolgokból tanulsz, és érzed azt, hogy élsz, és még mindig harcolnod kell. Ha már nincs meg benned ez, és bármilyen fáradt is légy, de kisebb intenzitással éled meg a pillanatot, el kell gondolkoznod a folytatáson. Vannak versenyzők, akik még ezek után is folytatják, miközben talán már nem annyira élvezik azt, amit csinálnak. Ez számomra egy hiba, és a felismerés, vagy az elfogadás hiányát jelenti. Lehetséges, hogy csak egy kis szünetre van szükséged, de a döntést meg kell hoznod, máskülönben soha nem leszel a régi, az, akit igazán megkedveltél. Fontos, hogy kedveld magad, és maximálisan tisztában legyél azzal, hogy az egyes pillanatokban mit fogsz tenni. Képesnek kell lenned előre lepörgetni a dolgokat a fejedben, és átlátni a helyzetet. A legjobbak mindig egy-két lépéssel a mezőny előtt járnak. Ez egy olyasfajta érzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Szenzációs.

Ayrton egy olyan ember volt, aki szinte minden pillanatában lángolt, égett benne a tűz a siker iránt. Nem ismert kegyelmet, és minden kihívást élete utolsó tettének fogott fel. Pontosan ez az, amitől ő ilyen különleges és versenyképes volt. Sokan összekeverik a magabiztosságot a beképzeltséggel, vagy az önteltséggel. A különbség rendkívül kicsi ezen két „fogalom” között, de más rendkívül magabiztosnak lenni, és beképzelten, vagy öntelten viselkedni. Csak nagyon kevesen tudják, ismerik ezt fel, melyhez sokszor nem kevés idő kell. Ez az, amiért szeretek mélyebben gondolkozni a dolgokról. Ayrton esetében is rendkívül mélyre kell ásnunk, hogy értelmet nyerjen az ő igazi „harca”, amit nem a pénzért, az ismertségért, vagy a sikeres szereplésért vívott. Egyszerűen a legjobb akart lenni, aki csak akkor nyugodott meg pár percre, ha ő volt legelöl. Ez egy soha véget nem érő út, melynek földi szelleme csak rövid ideig volt jelen. Az út számára azonban végtelen, és talán most boldogabb, mint valaha, még akkor is, ha a szeretteit csak fentről figyelheti.

senna13
Ayrton nem egy gép volt, aki érzéketlenül küzdött, vagy harcolt. Az életet sok társával ellentétben másképp közelítette meg. Sokan szétválasztják a versenyzést és az életet, mely valójában egy és ugyanaz. A volán mögött is élsz, és a való életben is ugyanaz az ember vagy, csak akkor olyan célok vezérelnek, melyeket versenynek, vagy egy egészen mélyebb érzésnek élsz meg. Emiatt is fordulhattak elő olyan dolgok a világbajnokkal, mint amit Monacóban tapasztalt.

„ …az utolsó időmérési szekció. Már az enyém volt az első kocka, aztán fél másodperccel, majd egy másodperccel jobb időt autóztam. Közel két másodperccel gyorsabb voltam mindenkinél, még a saját csapattársamnál is. S rájöttem, nem tudatosan vezettem az autót, hanem egyfajta ösztönnel, egy másik dimenzióban. Ez olyan volt, mint az alagútban. De nemcsak az alagútban volt ez az érzés, hanem az egész kör idején. Én csak mentem és mentem, egyre jobban és jobban. Már a határ fölött autóztam, de még mindig képes többet is elérni. Aztán hirtelen mintha valami megütött volna engem. Felébredtem, és rájöttem, egy másik világban voltam. A közvetlen reakcióm visszalassított. Lassan visszavezettem a bokszba, és többet már nem mentem ki a pályára aznap. Ez az esemény eléggé megijesztett engem, mert az öntudatomon kívül történt. Ritkán történik velem ilyen, de mindig komolyan veszem, mert ez fontos az önfenntartáshoz.”

Hiszek ebben, és ezek a dolgok valóban léteznek. A hit nagyon fontos. Ayrton hitt. Magában, Istenben. És akkor ismét itt jön elő az a tény, hogy a tehetség nem minden. Öntudat, kontroll, határozottság, eltökéltség, éhség. Ezek azok a dolgok, amik egy tökéletes kombináció keretében képes vagy „kilépni” a testedből és olyan dolgokat látsz, amit más nem. Ezek nem spirituális, vagy varázslatos dolgok. Fenéket. Az agy egy olyan térkép, ami végtelen, és mindig van rajta mit felfedeznünk. Ayrton képes volt látni ezt a térképet, és ez volt az, amit a leginkább élvezett.

A halál miért ragadta őt el? Erre valószínűleg csak ő tudja a választ. Akkor, azon a bizonyos napon sok ezer ember olyan fájdalmat érezhetett magában, mint amikor Ayrton elvesztett egy versenyt, vagy nem úgy sikerült neki valami, mint amit előzetesen eltervezett magában. Ayrton számtalanszor „meghalt” ott legbelül, de mindig képes volt a feltámadásra.

A földi élete azon a bizonyos napon lejárt, és egy új kezdődött számára. Kegyetlennek tűnhet, hogy egy ilyen versenyzőt „idő előtt” magához hívnak a fenti erők, azonban én úgy gondolkodok erről, hogy talán az ő Istene megkímélte valami rossztól, amit sokkal rosszabb dologként élt volna meg, mint a halál. Van rosszabb ennél? Van… Szenvedés.

„Ha valaha történik velem egy olyan baleset, amitől gyökeresen megváltozik az életem, remélem, gyorsan lezajlik. Nem szeretnék tolószékbe kerülni. Nem szeretnék egy kórházban szenvedni a sérüléseim miatt. Ha élni fogok, teljes életet akarok. Nagyon intenzíven, mert én eléggé nyughatatlan ember vagyok. Tönkretenné az életemet, ha nem tudnék teljes életet élni.” – 1994. január, 4 hónappal a halála előtt.

…és Ayrton Senna.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING