BRÉKING

Emiatt távozik Alonso a Ferraritól: A spanyol bajnok már keresi az új csapatát (Frissítve)

Egyre több információ lát napvilágot Fernando Alonso távozásának hátteréről, ami hamarosan valóban bekövetkezhet.

A La Gazzetta dello Sport, neves olasz lap elsőként hozta le a hírt, miszerint a spanyol világbajnok már közölte a Ferrarival, hogy az év végén távozni akar. A háttérben szinte biztosan lehet valami, mivel a Gazzetta dello Sport kiemelten foglalkozik a témával, és egyre több információt árul el a távozás hátteréről.

Alonso 2010 óta dolgozik a Ferrarinak. 2005 és 2006 bajnokának szerződése 2016-ig érvényes az olaszokkal, de ez nem jelent sokat a mai világban. Gondoljunk csak Kimi Räikkönen menesztésére, aki az idő előtti távozása miatt hatalmas végkielégítést kapott Maranellótól. Az már megint más kérdés, hogy a megalázó helyzet ellenére visszatért a finn, akit Alonso gyakorlatilag felfal az első közös szezonjukban.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ez egyúttal az utolsó közös szezonjuk is a Ferrarinál, mivel Alonso valóban menni akar, és az olasz lap szerint a versenyző a menedzsmentjével közösen már mérlegeli a lehetőségeit.

A McLaren egy biztos opciót jelenthet számára 2015-re, de Wokingban a Honda miatt nagy szerkezeti átalakítások várhatóak, így nem biztos, hogy Fernando jövőre egy igazán versenyképes gépet kapna. A Honda csak jövőre fog először az új V6-os turbómotorjaival versenyezni, és a Renault intő példa lehet számukra. A japánok mellett szól az, hogy sokkal nagyobb költségvetéssel dolgoznak, valamint a McLaren folyamatosan adatokat szivárogtathat ki számukra a Mercedes erőforrásáról, ami nem mellesleg a legjobb csomag jelenleg a Forma-1-ben. A korábbi hírek szerint a McLaren 30 millió eurót fizetne a Ferrarinak a szerződés felbontásáért. A kontraktus állítólag tartalmaz egy kilépési záradékot, mely szerint Alonso távozhat. A záradéknak pedig a Ferrari eredményeihez és helyezéseihez lehet köze, de ingyen szinte biztosan nem távozhatna Maranellóból a versenyző, bárhol is zárja az évet a márka.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferrari biztosan nem küldené el Alonsót, már csak az érvényes szerződése miatt sem. Erről nincs szó, de Fernando a Gezzatta szerint eldöntötte, menni akar.

A spanyol egyrészt csalódott abban, hogy hiába őt tartják a legjobb versenyzőnek évek óta, a megérkezése óta egyetlen egy címet sem tudott szerezni a Ferrarival, noha ehhez 2010-ben és 2012-ben is rendkívül közel került.

A másik fő ok, hogy a Ferrari nem hallgatott rá, amikor a különböző stratégiai döntésekről volt szó a csapatot illetően.

Alonso az utolsó pillanatokig kivár, mivel a Ferrari mindenképpen meg akarja tartani őt, és természetesen a mögötte álló Santander bankot is, mely egy igen komoly csomagot jelenthet, bármelyik csapathoz is szerződjön a spanyol. Fernando a Mercedes és a Red Bull helyzetét is folyamatosan monitorozza. A német gyártónál csak akkor lehet esélye, ha Lewis Hamilton nem lesz bajnok és a brit sértődöttségből távozik, akinek csak jövőre van szerződése a csapattal.

A Red Bull kizárta, hogy leszerződtesse a kétszeres bajnokot, de ha Sebastian Vettel is menni akar és megállapodik a Ferrarival, akkor megnyílhat az út Alonso előtt Milton Keynesben. Ehhez azonban előbb Fernandónak kellene megállapodnia a négyszeres bajnok gárdával, hogy a Red Bull biztosan ne válasszon mást, ha Sebastian megy.

A Ferrari csapatfőnöke, Marco Mattiacci legutóbb már nem volt olyan biztos Alonso maradásában, aki egyelőre azonban minden pletykát elutasít.

UPDATE 1: Hamilton a Ferrari, Alonso a Mercedes versenyzője lenne jövőre? Az egyik legnagyobb durranás lenne a Forma-1 történetében

UPDATE 2: BRÉKING: Alonso a Lotus-Mercedes versenyzője lehet jövőre! Maldonado és Grosjean is repül? 16 éves csapattársat kaphat Fernando

UPDATE 3:16 évesen mutatkozhat be a Forma-1-ben Alonso új csapattársa a Lotusnál!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így szóltak a 80-as években az F1-es turbómotorok: Fantasztikus felvételek
Következő cikk Az F1 már nem az, aminek lennie kellene: ha le akarják nyűgözni a rajongókat, akkor más út kell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország