Emiatt sem fair Albon sebességét kritizálni Verstappennel szemben?

Dicsérő szavakat fogalmazott meg a Red Bull csapatfőnöke Alexander Albon felé, akit rendre érnek kritikák a tempója miatt, ha azt összehasonlítjuk Max Verstappennel.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: FIA

Ez azonban nem túl fair, mivel Max Verstappen régóta versenyez a Forma-1-ben, és úgy ismerheti a csapatot, mint a tenyerét. Milton Keynes is gyakorlatilag köré épül, addig a másik oldalon Alexander Albon más helyzetben van.

Még több F1 hír:

Ez még mindig csak a második szezonja, és egy istállóval sem teljesített egy teljes idényt, mivel tavaly ilyenkor emelte át magához a Red Bull Racing Pierre Gasly helyére. A tempót ugyan növelni tudta az előző szezonhoz képest, ez még így is messze elmaradhat attól, mint amire Verstappen képes.

Erről is szólnak a kritikák, mivel Albon így nemigazán tud segíteni Verstappennek a világbajnoki harcban, valamint a konstruktőri versenyben is kevesebb pontot gyűjt. Sebastian Vettel egy olyan megoldás lehetne a csapatnak, amivel újra övék lehetne a legerősebb páros.

A vezetőség azonban elégedett Albonnal, és azzal, ahogy Verstappennel közösen dolgozik. Mindketten fontos, értékes visszajelzéseket adnak a mérnököknek, akik ezt felhasználhatják az RB16 fejlesztéseinél.

A Red Bull a Stájer Nagydíjon más taktikán volt. Albon alatt például gyorsabban koptak a gumik, és látható volt a hólyagosodás a jobb első abroncson. Emiatt is ment olyan tempót, hogy a tervnél maradjanak, ami azonban tempóvesztéssel járt.

„Ez azt jelentette, hogy az előtte álló autók jelentős lendületet kaptak, de amint a közepes gumikra váltott, visszatért a tempójához.” - mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a csapat hivatalos összefoglalójában.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, exits his pit garage

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, exits his pit garage

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Ha megnézzük az elemzést, Alex 0.1 másodpercen belül volt Bottashoz képest, aki Maxot üldözte. Remek munkát végzett a nagyon gyors Sergio Pérez ellen a verseny végén. Alex visszajelzései nagyszerűek, és jól működnek együtt Maxxal, ami lehetővé teszi, hogy különböző dolgokat próbáljunk ki az autón és pontos összehasonlításokat végezzünk, ahogy tettük is azt Ausztriában.”

„Alex a tapasztalatok megszerzésével javul, jól érezte magát az autóban, és ez nagyon biztató. Mindannyian azt akarjuk, hogy sikerrel járjon, és ne felejtsük el, ez csak a 11. versenye volt a csapattal, míg Max már a hatodik szezonnál tart.”

Horner szerint Alex a folytatásban is csak előre koncentrálhat, mert noha a negyedik helyen végzett, ami az eddigi legjobb eredménye a Forma-1-ben, és sok pontot gyűjtött a Red Bullnak, nincs ok arra, hogy meg kellene elégednie ezzel.

Hamilton lesz valaha még nagy nyomás alatt? 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari több együttműködést várna a Mercedestől
Következő cikk Ricciardo szerint Silverstonera kiderülhet, mit tud az idei Renault

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország