Emberrablás keményítette meg az utolsó női F1-versenyzőt

Giovanna Amati nagyon súlyos háttérrel került a száguldó cirkuszba, de elmondása szerint a nehézségek csak megedzették.

Giovanna Amati

Nem sok nő jutott el a Forma-1-ig, ennek fényében mindannyiuk története különleges, ám egyikük rögös útja sem hasonlítható Giovanna Amatiéhoz. Az olasz autóversenyző életének egy szakasza olyan, amelyet apja mozijaiban levetítve is megfagyott volna a nézők ereiben a vér.

Amati 1959-ben született módos családba, anyukája Anna Maria Pancani színésznő, apja Giovanni Amati római mozilánc-tulajdonos volt. 15 évesen a zsebpénzéből vette első motorját, amellyel éjszakánként járta Róma utcáit, apja tudta nélkül.

Élete 1978-ban vett borzalmas fordulatot: Amatit szülei otthona elől fegyveresek rabolták el. 74 napon át tartották egy fa ketrecben, mire apja összeszedte a közel egymillió dolláros váltságdíjat.

Az emberrablás fejének dohányboltjába kellett eljuttatni a pénzt, ám a rendőrség is résen volt. A pénzátadásnál egy elkövető kivételével mindenkit elfogtak. A szökésben lévő Daniel Nieto kapcsán felmerült, hogy az emberrablás ideje alatt szorosabb szálak szövődtek közte és Amati között, ezért amikor a férfi fel akarta venni a lánnyal a kapcsolatot, a rendőrség csalinak használta a lányt az utolsó emberrabló elfogására.

Egy hasonló élmény sokakat tört volna meg, de Amati úgy érzi, csak erősebb lett a történtek által. "Egyértelműen erősebb lettem. Úgy értem, hogy a három hónap fogságban vagy megőrülsz, vagy erősebb leszel, és én erősebb lettem. Semmi kapcsolatod nincs a világgal, de aztán, ha kiszabadulsz, fel lehet állni" - mesélte Amati.

Még több F1 hír:

Amati a versenyzés felé fordult, és barátjával, a később egy tesztbalesetben elhunyt Elio de Angelis-szel egy akadémiára került, ahonnan aztán elkezdett felfelé mászni a motorsportok ranglétráján.

Az olaszországi formula-bajnokságban elért szórványos jó eredmények után a Formual 3-ban próbálkozott, ám 1986-os futamgyőzelmén túl nem sikerült maradandót alkotnia. 1987-ben már az európai Formula 3000-es sorozatban versengett, de Európában, majd Japánban is szenvedett.

Az eredmények hiánya ellenére Flavio Briatore, a Benetton főnöke Doningtonban lehetőséget biztosított a számára egy tesztre, majd az 1992-es szezon kezdete előtt nem sokkal jelentették be, hogy a Brabham csapatánál kapott lehetőséget.

Bár a Brabham legszebb napjait ekkor már maga mögött hagyta, így is hatalmas meglepetés volt Amati szerződtetése. Azonban a szezon első három versenyén, Dél-Afrikában, Mexikóban és Brazíliában nem tudta kvalifikálni magát a versenyre, így a helyét Damon Hill vette át.

"Mindenki engem figyelt, mert én voltam az egyetlen nő a Forma-1-ben akkor, de azzal az autóval nem lehetett teljesíteni. A Brabham abban az időben híján volt a szponzoroknak és a normális költségvetésnek. A motoromból folyt az olaj, a víz, és amikor szóltam, azt mondták, nincs alkatrész" - mondta Amati egy 2015-ös interjúban.

"Szóval elég kemény időszak volt, minden ellenfelünknek jobb autója volt. Nem tudtam kvalifikálni azzal az autóval, később pedig már nem is kaptam lehetőséget" - mondta Amati a forma-1-es időszakról.

Ezek után az olasz autóversenyzőnő GT-sorozatokban próbálkozott 2000-es visszavonulásáig, amely után olasz televíziókban vállalt szakkommentátori állást.


Egészen közelről a gyári Suzuki MotoGP csapatának legújabb, és egészen különleges festése. Egy igen komoly évfordulót ünnepelnek ezzel a japánok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Carlos Sainz a kulisszák mögött a McLarennél: evés, alvás, edzés... (videó)
Következő cikk Zandvoortban nem fog megismétlődni az indianapolisi botrány

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország