Eltűntek a Ferrarik, de Leclerc szerint van okuk reménykedni

A Ferrari joggal érezheti úgy magát, hogy mennyből a pokolba került – a maranellói alakulat pilótái eddig egy 10. helyet tudnak felmutatni a két edzésen Ausztriában, ami Bakuhoz és Monacóhoz képest jelentős visszaesés.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz a 11., míg Charles Leclerc a 13. helyen végzett a második szabadedzésen Ausztriában, ami finoman szólva sem erős eredmény a Ferraritól, mely három futammal ezelőtt még a győzelemért harcolt.

A fiatal spanyol pilóta Monacóban dobogót ünnepelhetett, ám Franciaországban már nyoma sem volt az utcai pályákon felmutatott erős tempójának. Úgy tűnik, hogy a tendencia tovább folytatódik, a klasszikus pályákon odaveszett a Ferrari teljesítménye.

„Ez egy mozgalmas péntek volt. Nem azért mondom ezt, mert a 11. helyen végeztem mindkét szabadedzésen, hanem azért, mert összességében veszítettünk egy kicsit a fókuszból a teljesítményt illetően” – jelentette ki Sainz a Sky Sport F1 kérdésére.

Még több F1 hír:

„Nem igazán néztük a köridőket, hanem igyekeztünk az autó megértésére koncentrálni, már csak azért is, mivel ez nem az ideális kvalifikációs-beállítás volt, ahol majd megpróbáljuk mindenképpen összerakni azt a bizonyos kört.”

Charles Leclerc a rosszabb eredmény ellenére is bizakodó, látja a pozitív jeleket, és arra számít, hogy a futamon jóval erősebbek lehetnek, mint múlt héten: „Azt hiszem, hogy Franciaországhoz képest jobb formában leszünk a versenyen.”

„Egész jók vagyunk a versenytempót tekintve, most már tehát a kvalifikáción kell dolgozni. Nem tartok az esőtől, mert a körülmények ugyanolyanok lesznek mindenkinek, de az alacsony hőmérséklet nehéz helyzetbe hozhat minket. Remélem, hogy az időjárás meleg marad.”

Videón Bottas egészen furcsa megpördülése a pénteki második szabadedzésről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepint nem érdekli az eső, Schumacher Q2-be akar jutni
Következő cikk Az Alpine pilótái ismét remekeltek – Alonso további javulást vár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország