Forma-1 Belga Nagydíj

Eltérő konfiguráción a Mercedes pilótái, Russell kapta a „pajtaajtót”

A Mercedes két eltérő konfigurációval küldte ki versenyzőit a Belga Nagydíj időmérőjére, ez pedig jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy George Russell végül csak a nyolcadik pozícióban zárt.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, George Russell, Mercedes F1 W14

Az egyetlen és esős szabadedzés miatt a csapatoknak lényegében vakon kellett belemenniük a belga hétvégébe, főleg úgy, hogy a pénteki időmérő kezdetétől már életbe léptek a parc fermé-szabályok. Lewis Hamilton be is ismerte, hogy igazából csak hasraütésszerűen határozták meg a legjobbnak vélt beállításokat.

A Mercedes pedig igyekezett minden eshetőséget lefedni, így kettéválasztotta versenyzőit egy alacsonyabb és magasabb leszorítóerős csomagra. Russell kapta az utóbbit, ami a száraz Q3-as szakaszban hátrányt jelentett számára, így hét tizedes hátrányban zárt Hamiltonhoz képest.

A dolgok viszont még fordulhatnak a folytatásban, amennyiben visszatér az eső, vagy ha a gumikopás komoly tényezővé válik. Toto Wolff elmondta, muszáj volt kétféle irányba menniük. „Két nagyon eltérő hátsó szárnyat és konfigurációt használunk. És látszott, hogy Lewis több teljesítményt tudott ebből kihozni.”

Amikor megkérdezték tőle, Russell beállításai hátráltatják-e őt, Wolff elmondta: „Igen, mivel egy pajtaajtó van az autója hátulján. Ez viszont még előnyös is lehet a gumik teljesítménye szempontjából vasárnap. Ma viszont nem ez volt a helyzet, és ki kell elemeznünk, hogy miért.”

Maga Russell elismerte, hogy tisztában volt a szárnyválasztás veszélyeivel, de így is meglepte őt, hogy ennyire lassú volt ma. „Egyszerűen túl lassúak voltunk. Őszintén szólva küszködtünk az időmérő során, és nem igazán tudom, hogy miért. Általában szeretem ezeket az átmeneti körülményeket, de egyik körben sem voltunk sehol.”

„Szóval ki kell még ezt elemezni és meg kell érteni. Tudjuk, hogy az időmérő nem minden ezen a pályán, de mindenképpen szerettünk volna előrébb lenni a sorban.” Russellnél tehát lehet, hogy most mellényúltak, de a hétvége egészét nézve még akár jól is kijöhetnek ebből a döntésből. A folytatásban majd kiderül.

Sergio Perez végre elégedetten fejezett be egy időmérőt, és vasárnap jó esélyei lehetnek győzni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltont és Magnussent is vizsgálta az FIA – büntetés lett a vége
Következő cikk Forma-1-es sprint, F2-es és F3-as futam – a szombati motorsport-program

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország