Első nap az iskolában: megvan a kulcs a Williams sikeréhez?

Pat Symonds sokkal inkább a 2014-es autóra lesz hatással a Williamsnél, semmint az idei fejlesztésekre. A technikai guru mintegy bábáskodni fog az FW36 születése felett, és a folyamatokat irányítja.

A „Crashgate” után a Marussiával tért vissza, majd egy hirtelen váltásnak köszönhetően már a tévelygő Williamst próbálja a helyes irányba terelni. Symonds büszke rá, hogy sikerült bekerülnie a Williamshez.

„Elég vicces, hogy a minap az egyik jó barátom emlékeztetett arra, miszerint sok-sok évvel korábban, amikor a Renault-nál voltam, azt idézték tőlem, hogy a Williams az egyetlen másik csapat, melynek dolgoznék. Eltartott egy ideig, mire eljutottam ide, de most itt vagyok, és nagyon boldog vagyok”- mondta Symonds.

„Most már egy pár napja itt vagyok Grove-ban, és a fogadtatásom volt az első dolog, ami meglepett. Több mint 500 új nevet kell megtanulnom, és a járást is el kell sajátítanom a gyárban, szóval egy kicsit olyan, mint az első nap az iskolában! Ennek ellenére lenyűgözött, amit láttam: a létesítmények fantasztikusak; tudom, hogy nagyon sok jó ember van itt, és magabiztos vagyok”- folytatta a Marussiától igazolt szakember.

„Az elsődleges célom az, hogy visszahozzam a sikert a csapatba, és nagyon is erre fogok koncentrálni. Azt akarom, hogy a velem dolgozó emberek élvezhessék ezt a sikert, és integráns részei legyenek a folyamatnak, miszerint visszahozzuk a Williamst oda, ahol szerintem lennie kellene. El fog tartani egy ideig, míg kielemezzük, mi történik, és fejlesszünk a dolgokon, de rajtam múlik, hogy elősegítsem ezt a folyamatot.”

Az idei szezon elérkezett a félidőhöz, és azok a csapatok, akik már nem rúghatnak labdába, átálltak 2014-re. Kérdés, vajon Symonds mire fog koncentrálni a továbbiakban?

„Folyamatban vannak még fejlesztések a szezon további részére”- felelte. „Koreára és még a további versenyekre is fognak új alkatrészek érkezni. Ezek nem olyasmik, melyeket befolyásoltam, de látom őket a fejlesztéssel kapcsolatos programban. Remélem, hogy vethetünk némi pillantást a részletekre a szélcsatornában, hogy javítsunk a dolgokon az elkövetkező versenyeken, egyben a működési oldalt is figyelemmel fogom követni. Alapvetően a fókusznak sokkal inkább 2014-re kell irányulnia, mivel hihetetlenül bonyolult program övezi – a legbonyolultabb, mellyel meg kell küzdenünk egy jó ideje. Az FW36 munkálatai remekül haladnak, és szerintem fontos, hogy befolyással bírjak rá. Ennek ellenére sokkal inkább a folyamatra leszek hatással, semmint a részletekre; remélem, mindez kifizetődik, és egy olyan struktúrához vezet, mely folyamatos sikereket eredményez a csapatnak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING