BRÉKING

Először villant a Mercedes a téli F1-es teszten: Rosberg megalázta a Ferrari és Vettel idejét! Baj van...

Nico Rosberg a Mercedes W07 Hibrid volánja mögött vezeti az 5. tesztnapot Barcelonában, miközben nagyon csúnyán odapirított a mezőnynek, beleértve az eddig gyorsnak tűnt Ferrarinak is.

Nem sokkal a zöld jelzés előtt a Toro Rosso lerántotta a leplet a végleges festéséről és a már valóban új versenygépéről. Az STR11 új színezése enyhén szólva sem okozott nagy meglepetést. A körülmények az eddig megszokottakhoz hasonlóan kora reggel nem voltak túl ideálisak, legalábbis a hőmérsékletet illetően. A levegő alig mutatott többet 5°C-nál, míg a pálya 13,3°C-os volt.

Pontban 9 órakor zöldre váltott a lámpa, és folytatódhatott is a tesztelés. Elsőként Fernando Alonso, és Kevin Magnussen, a két korábbi csapattárs hajtott ki a pályára. A McLaren és a Renault pilótájának is volt mit bepótolnia, de ez különösen a wokingiakra volt igaz, akik a legutóbbi tesztnapot gyakorlatilag a garázsban töltötték a technikai gondok miatt. A Honda számára ez különösen fontos volt, hiszen ezen a héten tesztelik a végleges specifikációjukat.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A MCLAREN-HONDA BORZALMAS HANGJA: KO

A mezőny legnagyobb része aerodinamikai mérésekkel indította a napot, így többek között a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is megkapta a nagyobb műszereket, mely rengeteg adatot szolgáltatnak a mérnökök felé. Az olaszok például egy giga nagy szenzort szereltek fel az SF16-H-ra.

EGÉSZEN KÖZELRŐL RAIKKÖNEN ÉS A FERRARI, AHOGY ELHÚZNAK A BOKSZUTCÁBAN! VIDEÓ!

A reggeli órákban a csapatok nem voltak túl aktívak, de az aerodinamikai munkálatok után lényegesen több autót láthattunk a pályán. Talán senki számára nem okoz meglepetést az, hogy a Mercedes volt a legaktívabb. A németek messze a legtöbb kilométert tették meg a nap első felében. Nico Rosberg már több mint 1 órával a hivatalos ebédszünet előtt 60 körnél járt, míg a többiek a legjobb esetben is csak fele ennyi kilométert gyűjtöttek.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A német pilóta nem sokkal déli 12 óra után lágy gumikon hajtott ki a bokszból. Már akkor sejteni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége... Rosberg már az első gyors körét megnyomta a Pirelli lágyabb keverékén és közel 2 másodpercet adott a mögötte lévőknek. Ekkor 2 tizedmásodpercre volt Sebastian Vettel korábban futott legjobb idejétől. A bibi ott van a sztoriban, hogy azt az időt a Ferrari világbajnok versenyzője ultra-lágy gumikon (1:22.810) teljesítette, ami alaphangosan 1,2 másodperccel gyorsabb, mint a lágy gumi. Ha pedig a lággyal futott köridőket hasonlítjuk össze, akkor Nico 7 tizedmásodpercet vert a honfitársára.

McLaren Vs. Ferrari: Alonso Vs. Raikkönen

A második leggyorsabb a nap első felében Räikkönen volt, aki azonban közepes keveréken abszolválta a legjobb idejét, közvetlen a korábbi csapattársa előtt. Alonso azonban lágy gumikon volt kint, ami egyértelműen előnyt jelent a közepes keverékekhez képest. Természetesen továbbra sem ismertek az üzemanyag-szintek, de a McLaren-Honda még biztosan nincs ezen a szinten. Jó hír, hogy a körszámok egész biztatóak voltak a módosított McLarennel, mely többek között egy nagyobb turbót és hűtőt kapott. Az első piros zászlót azonban a McLarennek köszönhettük, amikor közvetlen a leintés előtt megállt az MP4-31 a bokszutca végén.

KIMI ÉS ROBIN A PADDOCKBAN

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A sor a mezőny másik finn versenyzőjével folytatódott tovább. Valtteri Bottas közepes gumikon volt kint a Williams volánja mögött, mellyel délelőtt aerodinamikai és gumiteszteket végzett. Az ötödik leggyorsabb minimális hátránnyal Max Verstappen lett a Toro Rossóval. A holland pilótának ezek voltak az első méterei a módosított STR11-es versenygéppel.

A Red Bull és a Haas F1 Team sem eresztette el magát az első órákban, hiszen Daniil Kvyat 22, és Esteban Gutierrez csakl 23 kört tettek meg, ami igencsak kevés.

A FERRARI ELNÖKE FERRARI-ELSŐ SORT AKAR AUSZTRÁLIÁBAN LÁTNI

A Manor F1 Team a második kasztni összeszerelésével bíbelődött, így az újonc Rio Haryanto 2 installációs körön kívül nem sokat tudott tenni.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSHEZ KATT IDE

Sorrend az ebédszünetben - Barcelona - 5. tesztnap

 1.Rosberg82 körMercedeslágy1.23.022
2.Raikkonen42 körFerrariközepes1.24.836
3.Alonso50 körMcLarenlágy1.25.252
4.Bottas58 körWilliamsközepes1.25.255
5.Verstappen59 körToro Rossoközepes1.25.356
6.Hulkenberg50 körForce Indiaközepes1.25.954
7.Kvyat22 körRed Bullközepes1.26.227
8.Gutierrez23 körHaasközepes1.26.661
9.Nasr42 körSauberközepes1.26.923
10.Magnussen54 körRenaultközepes1.26.981
11.Haryanto2 körManor-

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: a Mercedes külön ligában van, az új időmérő meg maga az őrület
Következő cikk Rosberg nyerte az 5. tesztnapot Barcelonában Bottas és Alonso előtt: Raikkönen alatt megint megkotlott a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország