Előszerződés az Audival? Sainz opciói az F1-ben 2023 után

A 2023-as Forma-1-es pilótapiac különlegessége, hogy egy olyan szereplő is mozgatórugója az eseményeknek, amely még csak a háttérben készül az F1-es belépésre, miközben a sport egyik legikonikusabb csapatánál, a Ferrarinál mindkét pilótának szerződést kell hosszabbítania a közeljövőben.

Carlos Sainz, Ferrari

Miközben Charles Leclerc elismerte, hogy jelenleg nehezen tud a Ferrari aktuális teljesítménye miatt jó szívvel arra gondolni, hogy hamarosan meg kell hosszabbítania a 2024 végén lejáró szerződését, a monacói maradása egyelőre biztosra vehető.

Carlos Sainz helyzete azonban nem ennyire egyértelmű, miután a spanyol pilóta – aki hivatalosan nem a Ferrari második számú versenyzője – az elmúlt három évben sem tudta kétséget kizáróan meggyőzni a Ferrarit arról, hogy gondolkodás nélkül elétolják a papírt és a tollat.

Sainznak azt is figyelembe kell vennie, hogy Leclerc mellett nem biztos, hogy világbajnoki címért harcolhat majd, ezért azután, hogy az Audi bejelentette az F1-es programját, azonnal megindultak a Sainz jövőjéről.

Ezt részben az táplálja, hogy idősebb Carlos Sainz au Audi Dakar-projektjén keresztül kiváló kapcsolatot ápol a márkával. A pletykák a Belga Nagydíj után szintet léptek, miután az Auto Action arról számolt be, hogy Sainz és az Audi már egy előszerződést is kötöttek, amely szerint már 2025-től a német-svájci csapat versenyzője lehet.

A Motorsport.com olasz kiadásának értesülései szerint azonban erről szó sincs, nem kötött egymással a két fél előszerződést, de felvették egymással a kapcsolatot. Ugyanakkor, amennyiben a Ferrari ismét szerződést fog kínálni Sainznak, a spanyol pilóta azt gondolkodás nélkül el fogja fogadni.

Olasz kollégáink azonban megjegyzik, hogy részben azért születhetnek pletykák Sainz és az Audi kapcsolatáról, mert Andreas Seidlt, a csapat vezérigazgatóját egyelőre nem nyűgözte le Valtteri Bottas, akinek 2025 végén jár le a szerződése a csapattal. Ugyanígy az is valószínűtlen, hogy Csou Kuan-jü az arculatváltást követően is a csapatnál maradjon, így nem csak egy, hanem két pilótát is szerződtetni fog a következő években a Sauber.

A Ferrari pilóták helyett egyelőre mások szerződtetésén dolgozik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine-tól távozó „szikla” Permane nagyobb tiszteletet érdemel Wolff és Horner szerint
Következő cikk Komoly igazolás után új munkakultúra: a Williams komolyan veszi a felzárkózást az élmezőnyhöz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország