ÉLŐ közvetítés a Ferrari F1-es bemutatójáról: 10:45

Kövesd élőben a Scuderia Ferrari 2019-es F1-es bemutatóját, melynek ideje alatt lerántják a leplet a legújabb autójukról.

SF71H

SF71H

Franco Nugnes

A Ferrarin minden évben nagy a nyomás, akárcsak a futballban a Manchester Uniteden, vagy a Real Madridon. Ezek az alakulatok a nagy múltjuk miatt folyamatos győzelmi kényszer alatt vannak.

Még több F1 hír:

Az olaszok azonban 2007 óta nem ünnepelhettek igazán, hiszen az volt az utolsó olyan év, amikor az egyik versenyzőjük felért a csúcsra. Ez a pilóta Kimi Räikkönen volt, aki jelenleg is tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. Jelenleg az Alfa Romeo Racing sikeres szerepléséért dolgozik, ami akár meglepetést is okozhat.

A Ferrari 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is a végjátékban maradt alul, így most akár három egyéni címmel is több állhatna a nevük mellett. Sőt, sokak szerint a tavalyi autó is képes lehetett volna erre, de a hibák és a megingások nagyon megbosszulták magukat.

Ami elmúlt, az elmúlt... Az olaszok most minden erejükkel arra koncentrálnak, hogy a rövidesen bemutatásra kerülő autójukból a lehető legtöbbet hozzák ki, megállítván a Mercedes menetelését, mely 2014 óta mindent megnyert, amit csak lehetett.

Az alábbi található élő közvetítés segítségével az elsők között nézhetitek meg az új Ferrarit, amivel Sebastian Vettel és Charles Leclerc fog versenyezni. A fiatal monacóinak ez csak a második idénye lesz az F1-ben. Tavaly a Saubernek versenyezhetett, ahol az eredményeivel és a teljesítményével kellőképpen meggyőzte a vezetőséget arról, hogy Maranellóban kell folytatnia Räikkönen helyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan a Haas F1-es tesztprogramja: Fittipaldi is pályára gurul
Következő cikk Itt van, megérkezett a 2019-es F1-es Ferrari: SF90

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország