Élő közvetítés

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - 70. évforduló Nagydíj 2020 (LIVE)

A hu.motorsport.com élő közvetítése a 2020-as 70. évforduló Nagydíj első szabadedzéséről, egyenesen a kanyargós és gyors brit versenypályáról, ami Silverstone névre hallgat. Egy legendás aszfaltcsík, ami a kezdetek óta a naptár része, és idén két futamnak is otthont adhat.

A 70. évforduló Nagydíj élő F1-es közvetítése Silverstone-ból

Szerző: Benjámin Kolláth

Összefoglaló

Státusz: Megállítva
Vége az első szabadedzésnek, Bottas lett az első Hamilton és Verstappen előtt, hamarosan jelentkezünk részletes összefoglalóval!
Egy perc, Leclerc még egy próbakörre kijön.
Szinte mindenki kint, senki sem javít.
Be is jött a boxba az ifjú brit.
Norris a hátsó gumik vibrációjára panaszkodik és nem is néznek ki jól.
A két Red Bull, Leclerc, Hamilton és Raikkönen kivételével mindenki kint.
 
Nagyjából a mezőny fele kint kevesebb, mint 10 perccel a vége elő.
 
Továbbra is sárga szektorok mindenütt.
A McLarenek tizen kívül amúgy, Norris 12., Sainz 14., de Seidl a Skynak elmondta, most ők is csak a beállításokat próbálgatják.
A lágyakon mindenki, de csak tesztelgetnek, kevés most a javítás.
Ő, Raikkönen és Hülkenberg most a pályán.
Albon ismét alulkormányzottságra panaszkodik a középső szektorban, majdnem el is dobta.
 
Verstappen vissza is jött.
20 perccel a vége előtt a két Red Bull és Hamilton is kint, de nem gyilkolják nagyon az autót.
Ha a Haas is a múlt heti formáját hozza, megint a Q2-ért mehet a Williams, de Russell mindenképp.
Az Alfa Romeo tűnik jelenleg a leggyengébb láncszemnek, de ez csak a szabadedzés.
Hülkenberg eközben továbbra is Stroll előtt.
Lassan megint a bokszban lesz mindenki.
A levezető körön majdnem nekiment Leclerc, Verstappen rápirított versenymérnökére, amiért nem szólt.
Már ő a harmadik, 1:26.893
No, Verstappen gyorskörön...
Hulkenberg 1:26.942-vel elveszi tőle a harmadik helyet.
Leclerc továbbra is harmadik a két Mercedes mögött, mögötte Albon és Vettel
Grosjean feljött ötödiknek, 1:27.908-cal.
Raikkönen megint szélesre vette az egyik kanyart.
Bottas átvette a vezetést, 1:26.166-tal, Hamilton szorosan mögötte.
Grosjean és Hamilton csatlakoznak.
Bottas merészkedik ki újra a lágyon.
 
Hülkenberget Checónak szólította a versenymérnök.
Verstappennek továbbra sincs mért ideje.
Ma lehet a hétvégén a legmelegebb, holnapra 27, vasárnapra 28 fokot mondanak, ma 30 lesz.
Mindenki a bokszban, vége az első rohamnak.
Kubica 18. jelenleg egyébként.
 

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország