Elmosta az eső a Japán Nagydíj első szabadedzését: Sainz volt a „leggyorsabb” Kvyat és Rosberg előtt! Vettel lett a negyedik a F

Elmosta az eső a Japán Nagydíj első szabadedzését: Sainz volt a „leggyorsabb” Kvyat és Rosberg előtt! Vettel lett a negyedik a F

Mostoha körülmények fogadták a mezőnyt az idei japán versenyhétvége első szabadedzésén, miközben sokáig nem is tudtak értékelhető munkát végezni a suzukai versenypályán.

Már a reggeli órákban sejteni lehetett, hogy az első tréning nem lesz valami aktív a versenyzők részéről. 45 percig gyakorlatilag értékelhetetlen volt az, amit a pályán láthattunk.

A mezőny nagy része csak installációs körökre hajtott ki a pályára és a bokszutca végén rajtokat gyakoroltak a pilóták. A körülmények nem sokat változtak, sőt! Az utolsó etapban ismét jobban rákezdett az eső, ami miatt nem láthattunk gyorsabb köridőket.

Javarészt az extrém eső gumik voltak délelőtt munkában, de többen a köztes abroncsokkal is futottak mért időket. A nap egyik leglátványosabb jelenete az volt, amikor Max Verstappen (Toro Rosso) és Valtteri Bottas (Williams) parádés mozdulattal megfogta az autóját az egyik vízátfolyáson. Szerencsére senki sem törte össze magát.

A rossz időjárás ellenére rengeteg szurkoló látogatott ki a pályára, de miután Japánról van szó, ezen nem kell meglepődnünk. Sőt, valaki még pezsgőzött is a lelátón.

Az edzésen csak 12 versenyző futott mért időt, így többek között Daniel Ricciardo (Red Bull), és Fernando Alonso (McLaren) neve mellett sem szerepel köridő.

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy az erősorrend mennyit változott Szingapúr óta, és talán ezt szombatig nem is fogjuk látni.

Végeredmény - első szabadedzés

1.Carlos Sainz Jr.Toro Rosso-Renault1’49.43410 kör
2.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’49.9380.5046
3.Nico RosbergMercedes1’50.0770.64314
4.Sebastian VettelFerrari1’50.5191.08512
5.Lewis HamiltonMercedes1’50.7221.2886
6.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’50.9401.50610
7.Kimi RaikkonenFerrari1’51.2121.77815
8.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’52.2882.85412
9.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’53.8204.38612
10.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’53.9644.53014
11.Felipe NasrSauber-Ferrari1’54.0134.5799
12.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’55.6786.2446
13.Daniel RicciardoRed Bull-Renault--1
14.Nico HulkenbergForce India-Mercedes--4
15.Sergio PerezForce India-Mercedes--3
16.Fernando AlonsoMcLaren-Honda--5
17.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes--1
18.Jolyon PalmerLotus-Mercedes--1
19.Will StevensManor-Ferrari--3
20.Alexander RossiManor-Ferrari--4

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="326"]

Pálya

Suzuka

Verseny dátuma: 2015. szeptember 27.

Pálya neve: SUZUKA INTERNATIONAL RACING COURSE

Első nagydíj: 1987

Körök száma: 53

Pálya hossza: 5.807

Versenytáv: 307.471

Körrekord: Kimi Räikkönen - 1:31.540 (2005)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 03:00 - 04:30

Második szabadedzés: 07:00 - 08:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 05:00 - 06:00

Időmérő: 08:00 - 09:00

Vasárnap

Verseny: 07:00

Gumik

2015: Kemény, közepes

2014: Kemény, közepes

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Daniil Kvyat , Fernando Alonso , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING