Elmondta Perez, min ment el a versenye

Nem sikerült a várt eredményekre beváltania az ígéretes rajthelyeket a Racing Pointnak. A két rózsaszín autó a második sorból vághatott neki a Magyar Nagydíjnak, viszont végül a hőn áhított dobogótól nagyon messze álltak.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point az egyik legsikeresebb időmérőjét zárta eddig a tegnapi nap folyamán, ugyanis Lance Stroll a harmadik, míg Sergio Perez a negyedik helyre kvalifikálta a sokat támadott autót.

A verseny azonban egyik pilótának sem úgy alakult, mint ahogyan azt remélték, ugyanis elmaradt dobogó, de Lance Stroll így is behozta a negyedik helyre a kocsit. Perez végül a hetedik lett, főként annak köszönhetően, hogy a rajtot követően rengeteg helyet vesztett.

A mexikói pilóta ugyanakkor nem tudta pontosan megmondani, hogy mi ment annyira félre a startnál, de kiemelte, hogy azon ment el elsősorban a versenye. Főleg a verseny eleji tempóval elégedett volt, de a rajtja sajnos mindent borított.

„Nem tudom pontosan, hogy és mi történt, de konkrétan rögtön kipörögtek a kerekeim. Nagyon gyenge rajt volt, a szerzett hátrányt pedig nagyon nehéz volt utána ledolgozni. Amikor már száraz volt a pálya, akkor egyszer majdnem falhoz is csaptam”, mondta Perez a versenyéről.

Sergio Perez, Racing Point RP20, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Sergio Perez, Racing Point RP20, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A stratégiánkkal nagyon közel álltunk ahhoz, hogy néhány embernek alávágjunk, viszont ez sem akart sikerülni. Akár a Ferrarikat és a Red Bullokat is megelőzhettük volna így, de esőre számítottunk, így hosszabbra vettük az első etapot”, fejtette ki a mexikói.

Pérez még a tegnapi időmérőt követően panaszkodott arra, hogy rosszul érezte magát, a pálya egyik pontján nagyon elkezdett szédülni, enyhe nyakfájás mellett. Elmondása szerint a futamon jobban érezte magát, de nem ez volt élete legkényelmesebb versenye.

 

„Határozottan jobban éreztem magam a tegnapi kvalifikációnál, de a versenyem már a rajt miatt el lett rontva, az szimplán nagyon rossz volt. Nem tudom, hogy az én oldalammal volt-e valami gond. Az első etap alatti tempónkkal viszont elégedett vagyok”, mondta a mexikói.

Sergio Perez így is fontos pontokat gyűjtött a Racing Point számára, és három futamot követően a bajnoki tabella hatodik helyén áll, 22 ponttal. A konstruktőri táblán jelenleg negyedik a Racing Point, de ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint a harmadik McLaren.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videón is Verstappen drámai pillanata, ahogy a Magyar Nagydíj startja előtt nekimegy a falnak
Következő cikk Ricciardo többet várt: „Gyorsabbak voltunk, mint a McLaren és a Ferrari!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország