BRÉKING

Elmaradt a nagy ünneplés: a Japán GP dobogósai Jules Bianchinak drukkolnak, 1976 emléke kísért

Lewis Hamilton életében először nyert Suzukában, de az ünneplés elmaradt, köszönhetően Jules Bianchi karamboljának.

Lewis Hamilton:

"Remek volt, bizonyos értelemben. Micsoda nap... Nagyon nehéz hétvége volt. Trükkös körülmények. Remélem, Bianchi jól van. Remek közönség volt kint, mint minden évben. Nagyon benne voltam a dologban, és nagyon hasonlított a 2008-as Silverstone-ra. Nyomtam, hogy megelőzzem Nicót, és bekapcsoltam a DRS-t, de elfelejtettem kinyomni... Nagyon szoros volt abban a kanyarban, és ennyi. A körülmények annyira nem voltak rosszak. Esett persze, de volt már sokkal rosszabb is ebben a tekintetben. Elég rosszul indult, intenzív volt az eső, majd utána kezdett alábbhagyni. Annyira nem volt olyan nagy manőver a Nico elleni, de annak tűnhetett. Eléggé meglepett, hogy ilyen közel tudtam menni hozzá, különösen esőben."

"Szerintem túl sokáig volt bent az SC, mondtam is a rádióban, hogy menni kellene már. A végén elkezdett jobban esni, és nekünk nem okozott gondot, talán másoknak igen. Nem tudom, mi történt a baleset alatt... Mindig is ezt csinálják ilyen esetekben (ha autót mentek valahol), ez a normális protokoll, hogy biztonságban eltávolítsanak egy autót. A sárga zászló alatt lassítanod kell, különösen akkor, ha dupla sárga van érvényben. Ha az autó ott áll, és egy másik kicsúszik, akkor biztos eltalálta volna azt."

"Remek volt a tempóm. Közben elég furcsa, hogy azt halljuk, az egyik versenyző súlyosan megsérült. Épp áthaladtam abban a szektorban, amikor láttam, hogy kiemelnek egy autót. Egészen a piros zászló bevezetéséig láttam, hogy ott van egy másik autót is a forgatagban. Nem igazán láttam, mi történik. Remélem, rendben lesz."

Nico Rosberg:

"Jó hétvége volt a csapat számára, természetesen remek 1-2-ben végezni. A közönség abszolút remek volt ezen a hétvégén - ismét. Nagyon különleges itt vezetni, érezni a hangulatot. Gratulálok Lewisnak. Természetesen jelen pillanatban gondolatban Jules-szel vagyok. Nagyon komolynak tűnt, a legjobbakat kívánom neki. Kaptam némi infót róla, és nagyon-nagyon súlyosnak tűnik a dolog. Nem akarok belemenni a részletekbe. Csalódott vagyok, hogy második lettem, de most tényleg nem gondolok erre. Nem éreztem magam kényelmesen az autóban, nem tudtam támadni a pályán, és nem volt megoldás a jó egyensúly érdekében."

Sebastian Vettel:

"Nagyon ravasz volt ma, és eltartott egy ideig, mire megkezdtük a futamot. Nagyon nagy móka volt. Koncentrálni kell nagyon esőben. A végén úgy döntöttünk kiállunk friss gumikért, egy helyet vesztettem csak, de szerencsém volt, hogy előtte jött ki a biztonsági autó. Szerencsés vagyok, hogy itt állhatok. Olykor remek futam volt. A legjobbakat kívánom Jules Bianchinak."

"Nagyon nehéz volt ma a pályán. Szerintem nincs sok értelme versenyről beszélni most... Ami minket illet, szerencsétlen volt az időzítés a kiállással, de szerencsések voltunk a biztonsági autóval. Jules nagyon balszerencsés helyen vesztette el az uralmat az autója felett, ami végül balesethez vezetett. Minden versenyző át tudja érezni, mi történt vele. Remélem, nagyon jó híreket kapunk róla. Ez az egyik legnehezebb része a pályának, különösen esőben. Egyfolytában kanyarodsz, gyorsítasz, és ilyen vizes pályán nagyon ideges alattad az autó. Könnyű hibázni."

"Az emberek 1976-ban is hibát követtek el, amikor próbálták előrébb vinni a kezdés pontját, de nem sikerül nekik. Ma sem megy...

Természetesen ott a nyomás a média, a sajtó részéről, ami nem teszi lehetővé ezt. Figyelembe véve a körülményeket, a versenyigazgatóság megtette, amit lehet. Lehetetlen előre megjósolni egy ilyen balesetet. Ebből tanulni kell valamit, mert megtörtént. El kellene kerülni, hogy a jövőben is sor kerülhessen rá. Mindez nem fontos most, Jules-re gondolunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bianchit azonnal megoperálták, az állapota továbbra is kritikus
Következő cikk Volt egy Japán GP, de mindenki Bianchira gondol: Alonso, Button és a többiek véleménye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország