BRÉKING

Elmarad a McLaren és a Pirelli tesztje, köszönhetően az ellenfelek zúgolódásának

Miután az ellenfelek – élükön a Force Indiával – úgy vélték, hogy szabálytalan előnyre tenne szert a McLaren az austini teszttel, az FIA végül nem adta meg a szükséges engedélyt. A Pirelli most új helyszínt és időpontot keres, mely mindenkinek megfelel.

Október 20-án és 21.-én tesztelt volna a McLaren a Pirellivel Austinban, természetesen mindezt egy 2011-es autóval, ahogy a Ferrari és a Red Bull is tette. Az ellenfeleknek nem tetszett a helyszín és az időpont, mert utána pár héttel következik az Egyesült Államok Nagydíj, ugyanazon a pályán. Különösen a Force India volt elégedetlen, mely szoros csatát vív a McLarennel az ötödik helyért.

Az olasz gumicég azért választotta a McLarent, mert annak autója elérhető volt az említett időpontban, de végül nem kapták meg a szükséges engedélyt az FIA-től. A Pirelli új időpontot és helyszín keres, mely mindenkinek megfelel. Horner, a Red Bull csapatfőnöke szintén úgy véli, a teszt nem lett volna fair a többiekkel szemben.

„Szerintem nem lett volna értelme megengedni egy olyan pályán, melyen nem sokkal később versenyt rendeznek. Az a legfontosabb, hogy a dolgok kiegyensúlyozottak legyenek, és a mai Forma-1-ben mindig is fogsz tanulni valamit – még akkor is, ha egy kétéves autót használsz -; legyen szó akár csak a pályán uralkodó állapotokról”- mondta a brit az Autosportnak.

„Ha az után kerül sor erre, hogy már használtuk a pályát, akkor annak nincs hatása a bajnokságra. Sokkal ízesebb és értelmesebb, ha a teszt egy futam után van”- jegyezte meg.

A McLaren csapatfőnöke csalódottságát fejezte ki a riválisok álláspontja miatt. „Úgy gondolom, hogy nem segítene rajtunk iszonyatosan sokat az, hogy 2011-es autóval és 2014-es gumikkal tesztelünk, mindezt úgy, hogy Oliver Turvey és Kevin Magnussen ül az autóban – annak ellenére, hogy minden tiszteletem az övék. Nem azt mondom, hogy mértéktelenül csalódott vagyok, de szerintem csalódás a Pirelli számára, mely meg akarta csinálni ezt a tesztet.”

„Végig azt mondtam, teljesen tiszteletben tartjuk, amit a többiek mondanak, és az FIA álláspontjából ez látszik is. Nem számít, hogy a 2011-es autó vagy 2014-es gumik; láthattuk, amint az emberek kikerekítik belőle, hogy a ’McLaren előnyre teszt szert’. A percepcióról van szó.”

„Nem vagyok meglepve, de szerintem mindez nem különösebben ésszerű. De minket az érzelmek vezetnek, nem igaz?”- tette fel a kérdést.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: több mint két csapattal tárgyalunk
Következő cikk 10 kg plusz, 3 tized hátrány: a csapatfőnökök szerint is tenni kell valamit súlykérdésben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország