Elliott távozása miatt esett vissza a Mercedes? Az F1-es szakértő szerint lehetséges
Ted Kravitz nem tartja kizártnak, hogy a frissen távozó Mike Elliott hiánya is éreztette a hatását a Brazil Nagydíjon, hiszen a Mercedes idén most nyújtotta a legrosszabb teljesítményét.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Mercedesnél a lassan két éve tartó gyengébb produktum után fontos átalakulások zajlanak. A német gyártó idén leselejtezte az oldaldoboz nélküli konstrukciót, nemrég pedig bejelentették a technikai főnök távozását a csapattól.
Tény és való, hogy egyik hétről a másikra nem borul fel a világ rendje egy-egy távozó miatt, azonban beszédes, hogy a Mercedes azon a pályán, ahol tavaly nyert, idén mindössze egy nagy nehézségek árán begyűjtött nyolcadik helyet tud felmutatni.
Ted Kravitz szerint nem elképzelhetetlen, hogy a távozóknak is nagy szerepük van a visszaesésben, ugyanakkor szerinte ez végül pozitívan is elsülhet.
„Ez az első futam Mike Elliott technikai főnök távozása óta, aki nagyban hozzájárult a sikereikhez, még akkor is, ha ő volt a felelős a tervezőcsoportért, ami miatt ez a két utolsó autó annyira rosszul sikerült” – vélekedett Ted Kravitz a crash.net közlése alapján.
„Vajon a Mercedes álomcsapata most alapvetően megváltozik, oly módon, hogy gyorsan vissza fognak vágni és újra azzá az álomcsapattá váljanak (akik voltak)? James Allison még mindig ott van, Toto Wolff még mindig ott van, Andrew Shovlin még mindig ott van.”
Nem Elliott volt az egyetlen, aki a távozás mellett döntött, hiszen nem is olyan régen például a kiváló stratégaként számon tartott James Vowles a Williamshez tette át a székhelyét. Kravitz azonban más jelentősnek mondható szakembereket is kiemel.
„De volt néhány kulcsfontosságú távozó: Andy Cowell, James Vowles, [Aldo Costa]. Csak azon tűnődöm, hogy mint minden álomcsapat változik, itt is van-e valamilyen átalakulási folyamat…”
„Hamilton szerint igen. Tehát nekünk is hinnünk kell benne, hogy képesek rá. De ez lesz a kihívás, a jövőre nézve.”
Martin Brundle eközben arról beszélt, hogy fájdalmas volt nézni a Mercedes versenytempóját, minek után a német gyártó pilótáit még az Alpine-ok és könnyen megelőzték…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.