Elkészült a Mercedes új motorja több erővel, de még nem tudni, beteszik-e Monzában

Elkészült a Mercedes új motorja több erővel, de még nem tudni, beteszik-e Monzában

A Mercedes AMG már a következő szezont is szem előtt tartotta az új fejlesztésű egységekkel, de még nem dőlt el, Monzában beteszik-e az erősebb V6-os hibrideket. A Ferrari is dolgozott a erőforrásán, de közel sem akkora léptékben, mint a címvédő...

A Mercedes AMG csütörtökön dönti el, hogy csak friss motorokat kapjon a két versenyzőjük, vagy azt a specifikációt, amihez elhasználták a 7 zsetonjukat, írja az auto motor und sport. A német lap beszélt csapattagokkal is, akik elárulták, az új motor stratégiai lépés is, olyan fejlesztéseket tartalmaz, melyekkel 2016-ot is szem előtt tartották, és a tél folyamán nem lehetett volna kivitelezni őket.

Ráadásul a Petronas új benzint „kotyvasztott” a laboratóriumban, ami készen áll a monzai bevetésre. Utóbbiról azt mondta egy csapattag, hogy „új irányokat nyit meg a fejlesztésben”. Hamilton és Rosberg először „kísérleti” motorokat kapna, amennyiben az új specifikációk kerülnek be a W06 lemezei alá. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügyfeleknek is jár-e majd belőlük, most kénytelenek lesznek beérni a jelenlegi változat friss darabjaival. Az AMUS megjegyzi, a továbbfejlesztett V6-os erősebb a mostani változatnál.

A Ferrari a negyedik motorokat építi be, a pletykák szerint valahol 0 és 3 között van a felhasznált zsetonok száma. A csapatfőnök pár napja enyhe módosításokról beszélt, senki se várjon csodát, szólt előre. Az olasz csapat Kanadában még 7 zsetonnal rendelkezett, ebből gazdálkodhattak az elmúlt időszakban. Egy biztos: a további cseréért büntetés jár a jövőben, tehát ha egyszer érkezik a maradék zsetonokkal felturbózott egység, akkor járni fog a rajtbüntetés. Két út áll a Ferrari előtt: vagy beveti majd az új motort büntetésekkel együtt, vagy épít egy egységet, amit csak tesztpadon nyúznak, utána pedig „a múzeumba vándorol” az AMUS szavaival élve. Ezzel lehet követni a Mercedes példáját, és a 2016-ra tiltott fogásokat elvégezni az idei szezonban.

A Renault és a Honda taktikai okokból cserél, a specifikációk már ismertek. A japán gyártó Spában is így járt el, remélve, hogy a továbbiakban erre nem kerül sor, de ma kiderült, mégis folytatódik az „önfeláldozás”. Monza újra egy gyors pálya, ezen eleve rosszabb eséllyel indulnak, itt fáj legkevésbé a büntetés. A Red Bull elméletileg 50 rajthelyet kap, pénteken és szombaton is cserélnek a két autóban. A Renault Szocsira tervezi annak a motornak a bevetését, amihez 4 zsetont használnak fel a tizenkettőből.

A mostani cserék lényege, hogy később több szabadon felhasználható egységgel rendelkezzenek. A Toro Rossónál csak Sainz kap új erőforrást, Verstappennek már Spában kijárt belőle. A Honda további két új motort akar beemelni a rendszerbe, ezért a csere.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING