Elkerülhetetlen a kiégés: a McLaren a pozíció megtartására törekszik

A McLaren Mercedes versenyzői felemás érzelmeket táplálnak Korea iránt: Jenson Button még sohasem ment valami fényes futamot Yeongamban, míg Sergio Pérez szerint a nem túl népszerű verseny is elégedettséggel tölti el az embert.

Jenson Button:

Ha van olyan pálya a Forma-1-es naptárban, mely nem volt különösebben kedves számomra, akkor az a koreai. Elég kemény versenyem volt ott 2010-ben, egy átlagos ’11-ben, tavaly pedig nem is versenyeztem rajta – valaki belém jött a 3-as kanyarban, mindezt az első körben, és a versenyemnek vége is volt. Természetesen ezek után könnyű lenne elveszteni a kedved, de igazából az ellenkezője igaz: jövő héten a normálisnál is elszántabban utazok el Koreába, hogy megfordítsam ezt a trendet, abszolút maximumot hozzak ki az autóból, és szerezzek egy jó eredményt.”

„Szerintem rendben volt a szingapúri hétvégénk; a mérnökök, a stratégák, és a szerelők is a legjobbat hozták ki az autóból, és ha reálisak vagyunk, akkor ennél többet nem várhattunk el. Ez a cél a következő hétvégén is. Az év végén három olyan alkalom is lesz, hogy két verseny azonnal követi egymást, és ez az első. Nagyon fontos, hogy még jobban megerősítsük a pozíciónkat a bajnokságban, így a pontszerzés fontos Koreában és Japánban. Maximális elkötelezettséggel vágunk neki ennek a hétvégének.”

Sergio Pérez:

„A koreai pálya egy érdekes helyszín – két nagyon eltérő eleme van; az első, ami gyakorlatilag pár kemény fékezési zónából áll, és három rendkívül hosszú egyenesből. Majd ott van az utolsó rész, ami hosszú, dimbes-dombos szekció, melyben gyors és középgyors kanyarok vannak. Egy technikás pálya, mely sokkal inkább precíziót igényel, semmint elkötelezettséget, így a legnagyobb kihívást az autó megfelelő beállítása jelenti. Ez nagyon kielégítő tud lenni, ha sikerül, mert nagyon sok időt lehet nyerni egy remek egyensúllyal rendelkező autóval.”

„A fő cél az, hogy olyan autód legyen, ami remekül működik a legfőbb előzési helyeken – az 1-es és a 3-as kanyar előtt -, ami kisebb kompromisszumot igényel a beállításban. Ez különösen fontos, mivel nagyon nehéz előzni az után, ha bekerültél a kanyargós részre; ott csak egy ideális ív van. A Koreai Nagydíj egy kemény verseny – talán nem örvend akkora tiszteletnek, de ez ne tévesszen meg; mindig rendkívüli elégtételt jelent, ha remekül végzed a munkád rajta.”

Martin Whitmarsh:

„A bajnokság utolsó felvonása – melyben hat nagydíj lesz mindössze nyolc hét alatt – hihetetlenül kemény feladat fizikálisan. Létfontosságú, hogy 13 futam és nagyon sok hét utazás után is fitt maradj, koncentrált, és elkötelezett, hogy elűzd az elkerülhetetlen kiégést, ami egy ilyen hosszú év után érkezik el.”

„A csapat azzal az egyértelmű szándékkal vág neki az utolsó versenyeknek, hogy megerősítsük a pozíciónkat a bajnokságban. Mivel sajnos lehetetlennek tűnik az, hogy javítsunk a pozíciónkon, fontos, hogy folyamatosan a legjobb 10 között végezzünk – mindezt két versenyzővel, hogy megerősítsük a pozíciónkat a legközelebbi riválisokkal szemben. Szingapúrban sikerült, és hasonló teljesítményt várunk a szezon végéig.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING