Elképesztő statisztika: A Red Bull az elmúlt 20 futamból 19-et megnyert...
Christian Horner kijelentette, hogy a költségsapka alatt elért páratlan sikerük a bizonyíték arra, hogy csapatként tökéletes mechanizmussal működnek.
Elképesztő adat, hogy a Red Bull idén mind a 10 futamát képes volt megnyerni, de talán még ennél is beszédesebb az a tény, mely szerint a bikások az elmúlt 20 futamból mindössze egy alkalommal nem végeztek az élen.
A sikerek jelentős részét természetesen az a Max Verstappen sajátította ki, aki feltartóztathatatlanul robog a harmadik világbajnoki címe felé, hiszen a 4. futam óta minden alkalommal ő húzta be a futamgyőzelmet.
Mint ismert, az elmúlt években került bevezetése a költségsapka, amely meghatározza, hogy egy alakulat mekkora maximális összeggel rendelkezhet az autó fejlesztését és egyéb kiadásait tekintve. Úgy tűnik, hogy a Red Bull kiválóan alkalmazkodott az új szabályokhoz.
„Igen, szerintem igen” – jelentette ki Horner a médiának arra utalva, hogy a költségsapka óta nagyobb dominanciába kerültek, ami némileg ellentmond azzal a szándékkal, mely szerint a csapatok közötti különbségek csökkeni fognak.
„Ez az egész csapat (ideális) működésének a bizonyítéka, mert a költségplafon arra kényszerít, hogy kemény döntéseket hozzunk a fejlesztéssel, az emberekkel kapcsolatban. Az elmúlt hónapokban néhány régóta velünk dolgozó munkatársunktól el kellett búcsúznunk, de csapatként tovább kell fejlődnünk.”
„A kultúra és a csapatban uralkodó szellemiség az, ami előrevisz minket” – taglalta a siker titkát a Red Bull csapatfőnöke. „Úgy gondolom, hogy a csapat 19 éves történelme során a legmagasabb szinten működik. Ez egy fényes időszak a csapat számára. És ahogy én mondom: Az a kérdés, meddig tudjuk ezt fenntartani?”
Eközben a visszaeső McLaren is rátett egy lapáttal, hiszen idei első dobogójuk után már a konstruktőri 4. helyen állnak. Zak Brown szerint ennek a „fantasztikus srácnak” köszönhető a siker…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.