Elképesztő nagy javulás a Saubernél: 1.5 másodpercet gyorsultak

megosztás
hozzászólás
Elképesztő nagy javulás a Saubernél: 1.5 másodpercet gyorsultak
Szerző:
Társszerző: Hujber Dávid
2019. jan. 28. 14:42

Az Alfa Romeo Sauber F1 Team messze a legnagyobb javulást mutatta a legutóbbi szezonban, miközben például a Mercedes lassult, addig a Ferrari csak minimálisan gyorsult.

A Forma-1-ben mindig érdekes végigböngészni az adott statisztikai mutatókat egy idény során, vagy annak végeztével. A tavalyi esztendő legnagyobb meglepetését a Sauber jelentette, mely a Ferrari erős pénzügyi és technikai hátszelével komoly lépéseket tett meg előre.

Az első pár futamon a svájci-olasz alakulat még gyengélkedett, majd az újonc Charles Leclerc vezetésével jobbnál jobb eredményeket értek el, az időmérő edzéseken is a Q3-ban. Ez részben sokkolta a mezőnyt, ráadásul az is kiderült, hogy a Sauber nagyon korán leállította a 2018-as autó fejlesztéseit, koncentrálván a 2019-es csomagra. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi gép hatalmas potenciállal és rendkívül erős alapokkal rendelkezett. És, ha Leclerc mellett egy erősebb csapattárs is szerepel, akkor a Ferrari „B” alakulata előrébb is végezhetett volna.

A Ferrari motorral hajtott Sauber végül a 8. helyen fejezte be a bajnokságot 48 ponttal a neve mellett, megelőzve ezzel a Toro Rossót és a Williamst. Összességében vitathatatlanul az idény negyedik leggyorsabb autója volt a Sauber, ami a 2017-es szezonhoz képest mindenki másnál többet lépett előre, beleértve a riválisokat is.

Az alább látható táblázatban a 2017-es és 2018-as szuperidők szerepelnek, valamint a különbségek az előző szezonhoz képest. Ezen szuperidők elemzése során a csapatok leggyorsabb körét veszik figyelembe a hétvégékről, és azt a leggyorsabb idők százalékos formájában számítják ki. Ez alapján kapjuk meg azt az értéket, amik végül a szuperidők lesznek.

Csapat

2017-es szuperidő

2018-as szuperidő

Különbség

Sauber

104.129

102.603

-1.526

Haas

102.858

101.970

-0.888

Red Bull

100.958

100.797

-0.161

Renault

102.186

102.137

-0.049

Ferrari

100.263

100.237

-0.026

Force India

102.199

102.207

0.008

Mercedes

100.085

100.119

0.034

Toro Rosso

102.730

102.805

0.075

McLaren

102.510

102.923

0.413

Williams

102.524

103.606

1.082

Az elemzésből egyértelműen kiderül, hogy a Sauber fejlődött a legnagyobb mértékben, ami több mint 1.5 másodperces gyorsulást jelent. Érdekesség, hogy ez az érték majdnem kétszer nagyobb, mint a második legtöbbet fejlődött Haas F1 Team esetében, ami megközelítőleg 0.888 másodpercet javult a 2017-es szezonjához képest. Az amerikai csapat a konstruktőri 5. helyen zárt.

A Sauber és a Haas mellett még a Red Bull, a Renault és a Ferrari tudott gyorsulni. Az osztrák világbajnok csapat 0.161 másodperccel volt jobb, ami nem jelent drasztikus különbséget, ellentétben a svájci és az amerikai gárdával. A Renault és a Ferrari pedig csak egészen minimálisan fejlődött a tempót tekintve. A francia gyártó nagyot ugrott előre a bajnokságban, de a csapat elismerte, hogy maga a kasztni, különösen az idény második felében messze elmaradt a várttól.

 

A Force India, a Mercedes és a Toro Rosso is gyakorlatilag ugyanazt hozta, mint amit a 2017-es adatok mutatnak. Ez a Toro Rossót illetően lehet érdekesebb, mivel először dolgozhattak együtt a Hondával, aminek a motorja igencsak más formát mutatott, mint a McLarennél a korábbi években. A sok fejlesztéssel járó motorcserék és Brendon Hartley gyengébb teljesítménye azonban erősen éreztették a hatásukat.

A legnagyobb visszaesést a McLaren és a Williams neve mellett láthatjuk. Sir Frank Williams csapatánál nem lehet kérdés, miután a mezőny végére zuhantak vissza és az új autó totális kudarcnak bizonyult. A Bruce McLaren által alapított legendás istállónál már kacifántosabb a helyzet, hiszen ez volt az első szezonjuk a Renault-val és az élmezőnybe várták magukat. Ez nem történt meg, és a Force India tulajdonos-névváltása is kellett ahhoz, hogy a McLaren legyen a 6. 62 ponttal. 2017-ben ez egy 9. helyet jelentett 30 egységgel, ám legutóbb az azóta a csapattól távozott Stoffel Vandoorne különösen gyenge eredményeket ért el. A belga a 21 verseny alatt csak négyszer volt pontszerző: két 8., két 9. hely.

 

A 2019-es szezon mondhatni minden csapat miatt ígéretesnek ígérkezik. Mostanában a Sauberről beszélnek a legtöbbet, elsősorban Kimi Räikkönen visszatérése miatt, aki Antonio Giovinazzival alkothat egy erőteljes duót.

Frederic Vasseur csapatfőnök büszke a Sauber munkájára, de szerinte a legnehezebb lépés csak most következik számukra.

„Nem akarok negatív lenni, mert nem ez a hangulat jellemzi a csapatot, de sokkal könnyebb javítani, ha 4 másodperc a hátrányod, mint amikor arról van szó, hogy tizedmásodpercekért harcolsz. Úgy hiszem, a következő lépés messze a legnehezebb lesz ezen a területen.”

„Ugyanez a történet játszódott le a Renault-nál is, amikor csapatfőnök voltam. Csatlakozásomkor a csapat többé-kevésbé hátul volt.”

A tapasztalt szakember szerint a Renault hiába rendelkezett komoly erőforrásokhoz ahhoz, hogy előrébb lépjen a konstruktőri bajnokságban, és ott legyen a top-csapatok mögött, mert más, amikor már arról van szó, hogy el is kapják őket.”

 

Vasseur a Motorsport.com kérdésére elmondta, vagyis felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagyobb javulásukhoz a McLaren és a Williams küszködése szintén hozzájárult.

„Az oka annak, hogy a pályán előrébb tudtunk lépni, egyúttal az is, hogy a Williams, valamint a McLaren a vártnál többet küszködött. A tavalyi évhez képest nagyban szűkíteni tudtuk a szakadékot.”

A Sauber szakembere elsődlegesen a top-csapatokhoz való különbségeket nézi, mert az alapján lehet a legjobban megítélniük azt, hogy mennyit léptek előre.

„Számomra ez a legjobb módja annak, hogy monitorozzam azt, amit csinálunk, mert ezek a csapatok nagy erőforrásokkal rendelkeznek, és ha képesek vagyunk tartani a különbséget, akkor az azt jelenti, hogy fejlődünk.”

Következő cikk
Ma 42 éves a japánok nagy kedvence, Takuma Szato

Előző cikk

Ma 42 éves a japánok nagy kedvence, Takuma Szato

Következő cikk

5 éve mutatkozott be a Mercedes első F1-es szörnyetege: Hamilton második címe

5 éve mutatkozott be a Mercedes első F1-es szörnyetege: Hamilton második címe