„Elképesztő, hogy a Red Bull megtartja Perezt, miközben De Vriesszel nem ez volt a helyzet”
A korábbi Forma-1-es versenyző Christijan Albers azt nyilatkozta, nem érti, miért tart ki a Red Bull Sergio Perez mellett, miközben Nyck de Vriest kirúgták, amiért nem teljesített megfelelően.
Bár a Japán Nagydíj katasztrofálisan alakult Sergio Perez szempontjából, a Red Bull Racing így is be tudta biztosítani a konstruktőri világbajnoki címét, Max Verstappen pedig már a katari sprinten bajnok lehet.
Perez valószínűleg meg fogja szerezni a világbajnoki második helyet, ugyanakkor alig több mint feleannyi pontot szerzett eddig, mint csapattársa: 400, illetve 223 pont áll a Red Bull-osok neve mellett.
Ennek ismeretében a korábbi F1-es Christijan Albers azt mondta, nem érti, miért tart ki Perez mellett a Red Bull, miközben Nyck de Vriest már 10 futam után menesztette az energiaitalosok vezetése:
„Hiába tudja megnézni Max adatait, mégsem tud fejlődni és mégsem tudja csökkenteni a különbséget kettejük között. Sőt, igazából még nő is köztük a távolság” – kezdte Albers a Telegraafnak.
„Egy bizonyos ponton lehetetlen lesz védeni ezt a helyzetet, a történetnek valahol véget kell érnie. Ha megnézzük, mennyire destruktív volt Horner és Marko De Vries irányába, elképesztő, hogy továbbra is megtartják Perezt” – mondta az ex-F1-es.
Eközben fordítva sülhet el az F1 időmérős szabályozása Vegasban, míg Sainz határozott kijelentést tett a csapatsorrendről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.