Elképesztő erőhatás érhette Bianchi fejét: 92G-t mérhettek a füldugóban lévő szenzorok

Elképesztő erőhatás érhette Bianchi fejét: 92G-t mérhettek a füldugóban lévő szenzorok

Amennyiben igaz a fenti érték, érthető, hogy a Yokkaichiben tartózkodó orvosok csodáról beszélnek Jules Bianchi kapcsán. A versenyző feje ugyan nem szenvedett szabad szemmel látható sérüléseket, de iszonyatos erőhatás érte úgy, hogy az autó pár...

A Marussia F1 Team francia pilótája egyszerre szerencsés és rendkívül balszerencsés. Balszerencsés, mivel egy 9 tonnás munkagépnek ütközött neki Suzukában a versenyen, mindezt úgy, hogy a fején nem volt látható sérülés. Szerencsés, miután ez egy olyan baleset volt, amit 1 millió emberből talán csak egy él túl.

Mint azt Bianchi édesapja is megerősítette, a fiát a csodával határos módon élve mentették ki a szinte felismerhetetlenre összetört F1-es autóból. A Marussia bal oldala és bukókerete szinten teljesen eltűnt a becsapódás következtében. A francia pilótát továbbra is a japán kórház intenzív osztályán ápolják és figyelik a nap 24 órájában, de az állapota még mindig kritikus, és nem lehet tudni, hogy életben marad, vagy sem.

A versenyzőknek az idei évtől a füldugóba beépített szenzort kell viselniük, ami méri a fejre ható erőket. Erre részben azért van szükség, mert a pilóta fejére más erők hatnak, mint az autóra: a pilóta teste ugyan biztonsági övvel van rögzítve, de a feje értelemszerűen szabadabban mozoghat, a HANS védi az ostorcsapástól és az előrebukástól, illetve a nyakat is védik, és ezek révén próbálják meg könnyíteni a G-erőket és elosztani azt bizonyos időintervallumon belül. Bianchi esetében is az a legfőbb kérdés, mennyi idő állt rendelkezésre ehhez. (A Marussia 5 méteren belül megállt az ütközést követően.)

//

Post by www.f1-live.hu.

A német Auto Motor und Sport most arról számolt be, hogy a jelentések szerint Bianchi fejére a becsapódás idején 92 G hatott, ami egy rendkívül nagy terhelés. Ez gyakorlatilag minden eddigi F1-es értéket meghalad. Luciano Burti 2001-ben Spa-ban kicsivel több, mint 80 G-erővel csapódott be. Noha a brazil versenyző súlyos balesetet és agysérülést is szenvedett, túlélte azt, és képes volt folytatni a versenyzést. Igaz, az F1-ben többet már nem állt rajthoz.

Az FIA Szocsiban nem szolgált pontos adatokkal arra vonatkozóan, mekkora erőhatást érhette Bianchi fejét, ahogy a baleset előtti tempóját sem közölték. A telemetriaadatok szerint 210 km/óra körül hagyta el a pályát, maximum 20 km/órás lassulást emlegetnek. A 9 tonnás daru - aminek elején egy Sauber lógott - másfél métert emelkedett.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jules Bianchi
Cikk típusa BRÉKING