Elképesztő, amit a Mercedes művel: Hamilton és Bottas is nehezen hiszi el

Ez már az ötödik olyan verseny a Forma-1 2019-es szezonjában, amikor a Mercedes pilótái az első két helyen végeztek.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Charles Leclerc, Ferrari SF90 at the start of the race

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A német gyártó csapata brutális tempót diktált a Spanyol Nagydíjon. Az időmérő edzése után sem adtak esélyt a riválisoknak, ráadásul a Ferrari még dobogóra sem tudott állni. A harmadik helyen a Red Bull ért célba Max Verstappen vezetésével.

Lewis Hamilton

„Ez egy újabb fantasztikus eredmény a csapattól. Mindenkinek hálás vagyok ezért: az ittlévőknek, és a gyárban dolgozóknak is. Már az ötödik alkalommal végeztünk az első két helyen. Tényleg büszke vagyok. Nehéz első négy futamunk volt, de az autónk nagyszerű, és remekül használtuk ki ezt. Minden jól sikerült ezen a versenyen is. Nagyon szoros volt a rajt, és láttam a Ferrarikat Valtteri mellett, de nem tudtam pontosan, hogy ki, hol van. Szerencsére minden jól alakult. A leggyorsabb kört is sikerült megszereznem, miután a kiállás után a biztonsági autó mögött éreztem, hogy megvan rá a lehetőségem.”

Valtteri Bottas

„Nagyon szoros volt a rajt, és a versenyem a rajtnál ment el. A kuplung nem működött megfelelően, és olyasvalamit éreztem, amit ezelőtt nem. Furcsa volt, és meg akarom tudni, hogy mi történt. Csapatként ez egy elképesztő teljesítmény, hogy már az ötödik kettős sikerünket szereztük meg. Fontos pontokat szereztem ma, és minden pontnak jelentősége lehet a végén.”

Max Verstappen

„Nagyon kemény volt az első kanyar. Nem is tudtam, hogy mi történik. Majd sikerült ott lennem a harmadik helyen a Ferrarik előtt. A Mercedes azonban túl gyors volt. De ez még mindig egy egész jó eredmény.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyert, dobogóra sem állt a Ferrari Barcelonában!
Következő cikk Vettel és Leclerc is elismeri: lassú a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország