Elhunyt a Ferrari és a Renault egykori Forma-1-es pilótája

Családja vasárnap bejelentette, hogy Patrick Tambay 73 évesen elhunyt. Két futamgyőzelme volt a Forma-1-ben, mindkettőt a Ferrarival szerezte.

Patrick Tambay

Az AFP hírügynökségnek családja megerősítette a hírt, miszerint az egykori autóversenyző, Patrick Tambay vasárnap 73 évesen elhunyt. Tambay 1949. június 25-én született, 1977 és 1986 között 114 Forma-1-es nagydíjon állt rajthoz és két futamgyőzelmet szerzett, 1982-ben Hockenheimben és 1983-ban Imolában, mindkétszer a Ferrarival. Emellett öt pole-ja, két leggyorsabb köre és 11 dobogós helyezése volt.

A francia pilóta kilenc szezonban szerepelt a Forma-1-ben, 1977-ben az Ensign Surteesnél debütált, majd két évre a McLarenhez szerződött. A Ligier-ben tett 1981-es kitérő után Maranellóba vitte útja, ahol az 1982-es és 1983-as szezonokat húzta le, majd két év következett a Renault-ban, 1986-ban pedig a Lolánál zárta le karrierjét.

Még több F1 hír:

Ferrarinál való szereplésének lehetősége tragikus körülmények között érkezett, mivel barátja, Gilles Villeneuve helyére igazolták le, aki 1982. május 8-án Zolderben egy balesetben életét vesztette.

Tambay Forma-1-es karrierje alatt és után is rajthoz állt hosszú távú versenyeken, négyszer indult Le Mans-ban, de csak egyszer fejezte be a 24 órás versenyt, 1989-ben, amikor a Jaguarral a dobogóra is felállhatott.

Versenyzői karrierjét követően Patrick Tambay a rádiózás felé vette az irányt a 2000-es évek elején. Évek óta ismert volt, hogy Parkinson-kórban szenved. Fia, Adrien Tambay is autóversenyző volt, a 31 éves pilóta legnagyobb sikereit a DTM-ben érte el az Audival.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya: „Ha a McLarennél maradok, világbajnok lettem volna”
Következő cikk Vettel mehetett volna a Mercedeshez, végül ezért nem mellettük döntött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország