BRÉKING

Elérkezett az idő, hogy Ecclestone távozzon a Forma-1 éléről?

Egyre több olyan kritika fogalmazódik meg az emberekben, hogy Bernie Ecclestone-nak távoznia kellene a királykategória éléről.

Számunkra is úgy tűnhet, mintha Ecclestone és a Forma-1 együtt jött volna világra. A brit milliárdos hosszú évek óta a kereskedelmi jogok tulajdonosa, miközben nagyon komoly ráhatása van a sportra, különösen, ha a versenyeket vesszük alapul.

Az F1 most egyértelműen válságban van, ami részben neki is köszönhető, hiszen Ecclestone nemet mondott a közösségi médiára, és számos olyan ötletet utasított, vagy utasít vissza, amik emelnék a sport közvetítésének, vagy megítélésének színvonalát.

Az FIA korábbi elnöke, Max Mosley szerint hihetetlen az, amit a 84 éves barátja csinál, aki olyan motivált és aktív, mintha a 30-as évei elején járna.

„Nyilvánvalóan az emberek aggódnak a kora miatt, és ugyan nem fiatal, még mindig aktív, és elképesztő az, amit csinál. Mindig elvégzi a munkáját, és képtelen leállni. Nemrég megkérdeztem tőle, hogy délutánonként nem érzi-e magát fáradtnak. Erre pedig azt válaszolta, hogy amikor megcsörren a telefonja, vagy e-maileket kap, elkezd az ereiben folyni az adrenalin. Ez az, ami igazán leköti őt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Jövőre a bajnoki címért harcolna a McLaren-Honda... A Forma-1-ben! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. június 25.

Eddie Jordan, a korábbi csapattulajdonos már nincs ilyen jó véleménnyel Ecclestone-ról, amit a BBC Radi 5 Live-nak hangsúlyozott.

„Nem kérdés, hogy figyelemre méltó munkát végzett, de eljön az idő, amikor menned kell. Úgy hiszem, számára most jött el az idő arra, hogy elhagyja ezt az egészet, és átadja a helyét a fiatalabb generációnak.”

„Bernie Ecclestone egy legenda. A semmiből húzta fel a sportot erre a magas szintre, de senki sem halhatatlan. Vannak esetek, amikor el kell ismernünk és azt mondanunk, hogy mindent megtettünk, amit csak lehetett. Eljön az idő, amikor a sportnak radikális változásokra van szükségre, és ez sokszor egy személyhez köthető.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt: Ha valaki kiszállással fenyegetőzik, legalább őszinte indokkal tegye!
Következő cikk Felipe Massa a legjobb, KÉSZ. PONT! Szent és sérthetetlen a brazil!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország