Eleinte emiatt nem vizsgálták a Leclerc-Verstappen incidenst Japánban

Az FIA elárulta, hogy mi volt az, amiért mégis vizsgálat alá helyezték Charles Leclerc és Max Verstappen manőverét, mely végül büntetést jelentett a Ferrari monacói versenyzőjének, de a holland így is sokkal rosszabbul járt.

Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Simon Galloway / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy a Ferrari az első sorból kezdhette meg a Japán Nagydíjat, ismét a Mercedes nyert. Az SF90 versenytempója még mindig nem az igazi, és a csapat is elismerte, sokat kell dolgozniuk ezen a területen, és nem férnek bele a hibák a Mercedes ellen, hiába kezdik meg a futamokat előttük.

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel és Charles Leclerc már a rajtnál komolyabb bajba került, amikor a német hirtelen kiugrott, majd megtorpant. Ez azonban még a tűréshatáron belül volt, így a büntetés elmaradt a német világbajnok neve mellett. A rajtja azonban rossz volt, akárcsak Leclerc esetében, akit megzavarta a csapattársa ezzel a kiugrással és megtorpanással.

Többek között ez is szerepet játszhatott abban, hogy Leclerc röviddel a start után egyszerűen kilökte Max Verstappen autóját, akinek a gépe súlyos károkat szenvedett és még a futamot sem fejezte be. Charles végül egyedül vitte el a „balhét”, és beismerte, hogy ő volt az, aki hibázott. Az FIA 5 másodperccel büntette az incidensért.

Érdekesség, hogy a szövetség eleinte még vizsgálni sem akarta az esetet, és amikor ez kiderült, Verstappen rendkívül dühösen reagált a csapatrádión keresztül. A versenybírák azonban módosítottak a kiíráson, és megerősítették, hogy mégis vizsgálat alá helyezik a történteket. Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elmondta, hogy mi történt pontosan a versenyközpontban Szuzukában.

„Elérhetővé vált néhány új bizonyíték, és úgy döntöttek, hogy újból megnyitják a vizsgálatot. Azzal, ami eredetileg a rendelkezésünkre állt, úgy látták, hogy nincs szükség vizsgálatra, majd kaptak más felvételeket is, amikkel azelőtt nem rendelkeztek, és jogukban állt átgondolni a dolgot, mert belépett a képbe egy új elem. Ez volt az oka annak, hogy újra megnyitották a vizsgálatot.”


Előző cikk Norris és Sainz végigette Japánt - videó
Következő cikk Az FIA továbbra sem fogja büntetni a Vettel-hez hasonló „kiugrásokat”

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország