BRÉKING

Elégedett Force India, szenvedő Sauber Kínában

A Force India ma lényegesen boldogabb lehetett Kínában, a pénteki edzésnapon, miután a Sauber továbbra sem találja a helyét.

Force India

Nicolas Hülkenberg

Összességében ez egy sima nap volt. Sikeresen teljesítettük a programunkat, és mindent kihúzhattunk a listánkról. Még mindig van tennivalónk a beállítással és néhány dologgal, amiken lehet javítani a holnapi nap előtt, de elégedett vagyok azzal, amit ma elértünk. Az abroncsokkal kapcsolatos munka is rendben volt, és sok adatot szereztünk a lágy, valamint a közepes gumikról, hogy fel tudjunk készülni a hétvégére.

Sergio Pérez

Volt egy problémám a DRS-sel az első edzésen, de délután már sokkal jobb volt a helyzet. Végül sikerült annyi kört megtennünk a pályán, mint amennyit szerettünk volna. A gumiabroncsok tesztelése is a terveink szerint alakult, és ahogy az előzetesen várható volt, a degradáció magas volt a lágyabb keveréknél. Még mindig nem vagyok teljesen elégedett az egyensúllyal, és vannak bizonyos területek, amin holnapig még változtathatunk.

Sauber

Adrian Sutil

Csak a második edzésen ülhettem be az autómba, melynek vezethetősége továbbra sem könnyű. Küszködtem a gumikkal, és azokkal nem tudtam ideális munkát végezni. Még mindig sok munka vár ránk. Összehasonlítván Bahreinnel a helyzetet, azt hiszem, hogy a több egyenes rész közelebb fog vinni bennünket az előttünk lévő csapatokhoz. A középmezőny meglehetősen szoros. A köridőket tekintve pedig azt mondhatjuk, hogy közelebb vagyunk a közvetlen versenytársainkhoz, de nyilvánvalóan nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk.

Esteban Gutierrez

A kuplunggal kapcsolatos probléma nem segített sokat az első edzésen, de a csapat nagyszerű munkát végzett és gyorsan megoldották a gondot. Az edzés közepén újra autóba ülhettem, ami nagyon fontos volt. Sajnos volt egy váratlan ERS-problémám is, így nem tudtam teljes erőből menni. A végére a köridők óriási különbséget mutattak. A folyamatos körözgetéssel azonban jobb lett az autó egyensúlya. Délután hosszabb etapokat is futhattunk. Nyilvánvaló, hogy jelenleg nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de folyamatosan dolgozunk, hogy a dolgot megváltozzanak.

Giedo van der Garde

Ez egy jó edzés volt számomra. Elég nagy különbséget tapasztaltam az autóban Bahrein óta. Azt hiszem, jó munkát végeztünk a csapattal. A pálya elég hideg volt, így nem volt könnyű a munka a gumikkal. Pozitívum, hogy képesek voltunk dolgozni a különböző beállításokon. A pedálokon és a fékeken is dolgoztunk, így összességében elégedett vagyok az első edzésen elért eredményemmel. Jó volt újra autóba ülni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari új csapatfőnöke szerint Alonso a legjobb, és világbajnokok lesznek vele
Következő cikk Kínai Nagydíj 2014: Hamilton simán triplázik, vagy Rosberg bekopog? Esetleg a Ferrari meglepetést okoz Alonsóval?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország