Elege van a tűzoltásból a Mercedesnek, „nyers tempót” keresnek 2024-re
Miután két projektet is sikertelenül próbáltak megmenteni a szezon alatti fejlesztéseikkel, a Mercedes a 2024-es szezon előtt olyan autót akar létrehozni, amelynél már kizárólagosan a nyers tempóra tudnak koncentrálni.
A Mercedes sikertelenül próbálta az eredeti elképzeléseit sikerre vinni a Forma-1-ben: míg a W13-mal sikerült megnyerniük a 2022-es Brazil Nagydíjat, a W14 bebizonyította a csapat mérnökeinek is, hogy nem dolgozhatnak az eredeti koncepciójuk szerint.
Idén már a monacói futamra elkészült fejlesztési csomagjával a lehetőségeikhez mérten jelentősen átalakították az autójukat egy teljesen új oldaldoboz-kialakítással és az első felfüggesztés lengőkarjainak átpozicionálásával.
Andrew Shovlin, a csapat pályamenti működéséért felelős mérnök azonban úgy fogalmazott, hogy problémamegoldás helyett 2024-ben már az autójuk nyers tempójának növelésével szeretnének foglalkozni.
„Pontos megállapítás az, hogy a ground effect-autók működési mechanizmusa miatt az elmúlt két évünk a problémamegoldásról szólt, mind a pattogás esetében, mind az autó egyensúlyának megtalálása alatt” – mondta Shovlin a Mercedes hivatalos YouTube-csatornáján egy szurkolói kérdésre.
„Ahogyan azonban egyre mélyebben ássuk magunkat ezekbe a témákba, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nyers tempóra kell koncentrálnunk. Hiába van egy nagy lista arról, hogy milyen problémákat kell megoldanunk, olyan hozzáállást kell választanunk, amellyel minél gyorsabbá tehetjük az autót.”
„Most kell olyan döntéseket hoznunk, amelyek lehetővé teszik, hogy ténylegesen az autó nyers tempóját javíthassuk. Látjuk, hogy mennyire komoly lépéseket tesznek meg a csapatok év közben is, nekünk is hasonló lépést kell elérnünk a következő szezon előtt. Remélhetőleg így sikerül majd gyakrabban a pole-pozíciókért és futamgyőzelmekért harcolni.”
Rosberg: nyolcat is nyerhettem volna zsinórban, ha Hamilton nem lök ki Barcelonában
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.