Eldőlt volna Bottas sorsa? „99 százalék, hogy...”
Valtteri Bottas rendkívül magabiztosan nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban, ugyanis szinte teljesen biztosra veszi, hogy marad a Forma-1-ben.
Nem sok jót jósoltak Valtteri Bottasnak a Forma-1-es jövőjét illetően, ám az Azeri Nagydíj versenyhelyszínén „99%-ban” biztosra vette, hogy ott lesz jövőre is a rajtrácson, ami azt jelentheti, hogy a háttérben a finn megállapodott a csapatával.
„Igen” – jelentette ki meglehetősen határozottan Bottas az Azeri Nagydíj csütörtöki napján arra vonatkozóan, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy aláírja a szerződését a következő évre. Ezt követően arról faggatták a finnt, hogy kapcsolatban áll-e más sorozatokkal: „Már nem” – hangozott a felelet.
Ennek alapján szinte biztosra vehető, hogy Bottas marad a Saubernél, majd később az Audival próbálhatja meg megismételni a Mercedesnél elért sikereit Nico Hülkenberg oldalán, aki a Haastól érkezik a német gyártóhoz.
„Még mindig tárgyalunk. Haladunk. Még mindig pozitívan állok hozzá. Igazából nem kellene sokat mondanom, de ott tartunk, ahol tartunk. Még sok mindent meg kell beszélnünk. Mindkét félnek elégedettnek kell lennie. De jó irányba haladunk.”
Az elmúlt hetekben a Fernando Alonso menedzsmentjéhez tartozó Gabriel Bortoleto neve is felmerült az Audinál azok után, hogy a Forma-3-as győztes idén a Forma-2-ben is rendkívül meggyőző teljesítményt produkál.
Ennek kapcsán tehát az Audinak azt kell eldöntenie Binottóval az élen, hogy inkább a fiatalságra és a nyers tempóra, vagy a tapasztalatra szavaz. Az biztos, hogy Bottas nem az idei évben nyújtott teljesítményével fog rászolgálni a maradásra, ha mellette döntenek.
„Az erősségem a tapasztalat és az, amit a csapatnak adhatok. Ez nem furcsa, ez csak a sport. Úgy érzem, jelenleg jó helyzetben vagyok. Többet nem tudok mondani. Elég egyértelmű, hogy mit akarok, és remélhetőleg hamarosan eljutunk oda.”
Eközben az is biztossá vált, hogy a Forma-1 mezőnyéből három csapat készül fejlesztésekkel, és bizony a Red Bull is közöttük van.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.