Hivatalos: eldőlt a közönségkedvenc Forma-1-es pálya jövője!
Nemrég jelentették be, hogy a versenynaptárban marad a szurkolók egyik kedvenc F1-es pályája, Spa-Francorchamps – a belga pálya 2025-ig hosszabbította meg a szerződését.
A Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy 2025-ig szerződést hosszabbítottak a Spa Francorchamps-i pályával, amely aszfaltcsík jövője hosszú időn keresztül kétséges volt, és az is felmerült, hogy váltakozva rendezhetnek futamot Zandvoorttal.
Most viszont eldőlt, hogy a 2024-es mellett a 2025-ös versenynaptárban is ott lesz a Belga Nagydíj. Mint ismert, ez nagy előrelépés, hiszen a 2023-ra való hosszabbítást csak a 2022-es Belga Nagydíj vasárnapi napján jelentették be, a 2024-re való hosszabbítást pedig csak 3 héttel az idei belga hétvége előtt hozták nyilvánosságra.
2023-ban azonban a versenyhétvége alatt 380 ezer ember látogatott ki a Belga Nagydíjra, 20 ezerrel több, mint 2022-ben, köszönhetően annak, hogy két új lelátó építésével 10 ezer fővel növelték a pálya ülőkapacitását, és a többi futamhoz hasonlóan arra törekedtek, hogy koncertekkel, extra programokkal tegyék színesebbé a hétvégét. Ennek pedig meg is lett az eredménye.
„Spa egyet jelent a Forma-1-gyel, a sport történetének első évében is fogadta már a száguldó cirkuszt. A szurkolók és a pilóták egyként imádják a pályát, ezért is jelentem be örömmel, hogy meghosszabbítjuk a szerződésünket 2025-ig” – mondta az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali.
„A helyi szervezők óriási erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy javuljon a pálya infrastruktúrája és a szurkolói élmény, és továbbra is dolgoznak azon, hogy biztonságos és élvezetes versenyzésnek adjanak otthont.”
Willy Borsus, Vallón helyettes gazdasági miniszter hozzátette, hogy továbbra is megéri a belga és vallón államnak finanszírozni a pályát, mivel még a katasztrofális 2021-es futam után is több mint 41,8 millió euróval élénkítette a helyi gazdaságot a versenyrendezés.
„A belga Forma-1-es nagydíj egyszerre testesíti meg a motorsport emblematikus pillanatait a történelmünkben és a gazdasági növekedés erőteljes motorját a régiónkban” – mondta Borsus.
Eközben Marko azt mondta, Pereznek jót tenne a csapatváltás, míg a korábbi csapatfőnök szerint gyanús a Ferrari visszaesése.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.