Eldőlt: a Ferrari Szocsiban veti be továbbfejlesztett motorját, Leclerc a mezőny végéről fog indulni

Azt már lehetett tudni egy ideje, hogy a Ferrari még tartogat egy komolyabb motorfejlesztést idénre, de azt nem, hogy ez mikor fog befutni. Korábban akár az Amerikai Nagydíj is szóba került, de most kiderült, hogy már most hétvégén debütál.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Coates / Motorsport Images

A vörösök a legfrissebb hírek szerint viszont a korábban pletykált 10-15 lóerő helyett tíz lóerőnél kevesebbet fognak nyerni, és ez a verzió elsősorban már a 2022-es hajtóegységüknek jelenti majd az alapját, de már most élesben is le szeretnék azt tesztelni.

Mattia Binotto az utóbbi hetekben nem tudta egyértelműen megmondani, hogy mikor érkezik meg a fejlesztés, és arról lehetett hallani, hogy valószínűleg csak a Török Nagydíjra vagy az utánra, most azonban némileg váratlan fordulat, hogy már Oroszországra sikerült azt működőképes állapotba hozniuk.

Még több F1 hír:

A Ferrari minderről a hétvégi előzetesében tett említést, és lényegében megerősítették, hogy jön az új verzió, melytől jelentős javulást várnak. „Az Orosz Nagydíjon bevezetünk egy új technikai komponenst: egy erőforrást továbbfejlesztett hibrid rendszerrel, amelyről már néhány hete szót ejtettünk. Az elsődleges cél, hogy tapasztalatot szerezzünk vele a 2022-es projekthez.”

Emellett az is kiderült, hogy Leclerc autójába fog bekerülni az új egység Oroszországban. Ennek következtében pedig a mezőny végéről indulhat majd csak vasárnap. Az ő esetében még Magyarországon, az első körös ütközésben veszett oda egy motorja, így nála amúgy is várható volt a csere.

Carlos Sainznak ezzel szemben még várnia kell a több lóerőre. „Rengeteg erőfeszítés ment ebbe bele, mind technikailag, mind logisztikailag, és a minél hamarabbi bevetés miatt eltolva tudjuk csak azt a pilótáink rendelkezésére bocsátani” – olvasható a Ferrari előzetesében.

 

„Charles fogja először használni a megújult hibrid rendszert. Ez a döntés elővigyázatosságból született meg, mivel a magyarországi balesetben sérült akkumulátora potenciális kockázatot jelentett volna. Ezért a rajtrács végéről kell majd nekivágjon a viadalnak.”

„Az, hogy Carlos mikor fogja megkapni, csak azok után dől el, hogy kiértékeltük a versenyképesség és a büntetés hatása közötti kompromisszumot.”

Talán nem hoz majd annyit ez a motor, mint azt a közvélemény várta, ez mégis jó hír a Ferrarinak a harmadik helyért folyó küzdelemben, miután Monzában ismét hátrányba kerültek a McLarennel szemben.

Horner elmondta, jövőre miért az RB18-as és nem az RB17-es autójuk következik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Jövőre eltűnik az F1 egyik legrégebbi hagyománya
Következő cikk Marko ígéri, a Red Bull nem követi el többet a monzai bakit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország