Eldőlhetett, visszatér-e Ricciardo Katarban
Értesüléseink szerint Daniel Ricciardo úgy döntött, sérülésből való visszatérését elhalasztja az Amerikai Nagydíjig a Forma-1-ben, így Liam Lawson újra beugrik a helyére a hétvégi Katari Nagydíjon.
Ricciardo, aki tavaly hagyta el a McLarent, a Magyar Nagydíjtól kezdve váltotta az AlphaTauritól menesztett Nyck de Vriest, két fordulóval később, Zandvoortban azonban a szabadedzésen bukott és kézközépcsont-törést szenvedett, ezért azonnal Spanyolországba utazott műtétre.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner először azt mondta, Ricciardo a Katari Nagydíjat célozhatja meg a visszatérésével, a Motorsport.com értesülései szerint azonban a nyolcszoros futamgyőztes végül az október 20-22. között megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíj mellett döntött.
Az AlphaTauri pályán dolgozó mérnökeit irányító Jonathan Eddolls még a Japán Nagydíj előtt azt mondta: „Még a felépülés szakaszában van. Egy ideig még el fog ez tartani, szóval nem akarunk céldátumot kitűzni. A felépülése jól halad, a visszatérés előtt még lesz munkája a szimulátorban.”
„Egyikünk részéről sincs kapkodás, nehogy túl korán visszatérjen. A legrosszabb az lenne, ha idő előtt erőltetnénk és valami probléma lenne, szóval majd értesítünk mindenkit. A szimulátor jól mutatja, milyen terhelést kap az autóban és ilyenek, szerintem a végső döntést inkább ő fogja meghozni, mint mi.”
„Ő mindenkinél jobban tudja, mennyire fáj neki és hogy áll a felépülése, mi nem siettetjük, van három remek pilótánk, szóval nem kell kapkodnunk, szeretnénk, ha teljesen felépülne, mielőtt visszatér, erről pedig egyelőre nem beszélünk.”
Ricciardo visszatérésének csúszásával a 21 éves, a Super Formulában második helyen álló Lawson ismét helyettesként szerepelhet, mielőtt 2024-ben a cserepadra ül és a Red Bull tartalékjaként fog tevékenykedni.
Lawson eddigi beugrásai alkalmával remekül szerepelt, Hollandiában jól kezelte az esős időjárás viszontagságait és a biztonsági autós fázisokat, majd Szingapúrban két pontot is hozott a csapatnak kilencedik helyével, Japánban azonban a csapat bejelentette, 2024-ben Ricciardo és Juki Cunoda fog az autójukban ülni.
Amennyiben azonban Sergio Perez továbbra is nehezen tartja fenn formáját Max Verstappen ellen – akinek a katari sprinten már három pont is elég, hogy megszerezze az idei egyéni bajnoki címet – 2024 elején, minden jel arra mutat, hogy Ricciardo a nagycsapathoz megy és Lawson kapja meg a megüresedett helyet.
Johnny Herbert mindeközben arról beszélt, szerinte az AlphaTauri rosszul döntött Lawson kihagyásával.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.