Eldőlhetett Leclerc és Sainz jövője a Ferrarinál – Sajtóhír
Olasz sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás a Ferrari pilótáival, amelynek értelmében mind Charles Leclerc, mind Carlos Sainz marad a maranellói alakulatnál a 2024-es szezont követően is.
A Ferrari azok közé a csapatok közé tartozik, amelyek nem váltogatják túlságosan gyakran a pilótáikat. Erre jó példa, hogy Michael Schumacher és Rubens Barichello időszaka, akik 2000 és 2005 között 104 futamot teljesítettek csapattársakként.
2015 és 2018 között a finn jégember, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel töltött együtt egy hosszabb időszakot a Ferrarinál, ők 81 alkalommal ölthették magukra a maranellói alakulat felszerelését a közös idejük alatt.
A harmadik helyen Fernando Alonso és Felipe Massa partneri kapcsolata áll, akik 2010 és 2013 között 77 alkalommal igyekeztek minél jobb eredménnyel megörvendeztetni a Ferrari szurkolóit, és most ehhez az elit klubhoz csatlakozhat Charles Leclerc és Carlos Sainz is.
A 2021-ben kezdődött partnerségben ugyan Leclerc ért el szebb sikereket, ám Carlos Sainz képes volt közel maradni a moancóihoz, idén ráadásul ő áll előrébb a bajnoki tabellán. Kettejük között mindössze 12 egység van, így Abu-Dzabiban még fordulhat a kocka.
Leclerc elsősorban az időmérőkön mutatott erősebb teljesítményt, hiszen a Ferrarinál együtt töltött idejük alatt 16 alkalommal volt pole-ban, míg Sainz csupán 5-ször. Ami a győzelmeket illeti, Leclerc 3-2-re vezet ebben a mutatóban. Olasz források pedig tudni vélik, hogy a Ferrari meghozta a döntését, amelynek értelmében 2024 után is marad a Ferrari pilótafelállása.
„Hamarosan megtörténik a hivatalos bejelentés. Charles és Carlos 2024 után is a Ferrarinál marad. Leclerc és Sainz piros színbe öltözve próbálja majd megnyerni a világbajnokságot” – áll Leo Turrini közleményében, amit a Quotidiano Sportivóban tettek közzé.
Eközben azt is bejelentették, hogy a tavalyi évben a Forma-1-ből kiszoruló Mick Schumacher hol folytatja tovább a pályafutását….
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.