Eldőlhetett az Alfa Romeo 2024-es F1-es ülésének sorsa – francia sajtó
Az általában jól értesült Canal+ úgy tudja, hogy a korábbi sajtóhírek ellenére az Alfa Romeo most már döntött a 2024-es ülésének sorsáról, hiába tárgyalt több pilótával is a csapat.
Továbbra is 4 ülés érhető el a Forma-1 2024-es rajtrácsán: a Williamsnél és az Alfa Romeónál egy-egy, az AlphaTaurinál pedig két hely sorsa vár megerősítésre, a Canal+ szerint pedig az Alfa Romeo (amely jövőre már Sauber néven indul) döntött.
A francia médium az értesüléseire hivatakozva arról ír, hogy megoldódott Csou Kuan-jü helyzete, így a kínai pilóta lesz Valtteri Bottas csapattársa az istállónál 2024-ben.
Az elmúlt hetekben arról lehetett olvasni, hogy több pilótának is esélye van az ülésre, ezt a Canal+ is megerősíti, kiemelve, hogy nem csak F2-es versenyzők tárgyaltak a svájci istállóval.
Ha hihetünk a híreknek, a Sauber-junior és F2-es éllovas Theo Pourchaire, a tavalyi F2-es bajnok Felipe Drugovich és a Mercedes-tartalék Mick Schumacher is pályázott az ülésre.
Eközben Szingapúrban már bajnokot is avathatunk a Forma-1-ben, azonban ehhez több dolognak is össze kell állnia.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.