Elárverezik Alonso klasszikus versenygépét

Sok ember boldogan távozik majd az RM Sotheby's aukciós házból szerdán, ahol a kétszeres Forma-1-es világbajnok autója mellett számos ritka és klasszikus darab kerül kalapács alá.

Fernando Alonso

Fernando Alonso

LAT Images

Nagyszabású aukciót tart február második napján az RM Sotheby's aukciósház, ahol többek között elárverezik Fernando Alonso Renault R24-es modelljét, amivel a spanyol pilóta a 2004-es szezon utolsó futamait teljesítette.

Az előzetes becslések alapján a klasszikus darab nagyjából 300 és 385 ezer font körüli összegért találhat gazdára, ami forintba átszámolva 130 és 165 millió forintnak felel meg.

Az F1 kétszeres világbajnoka ezzel a járgánnyal körözött Kínában, Japánban és Brazíliában és a hírek szerint azokkal a beállításokkal vásárolható meg, amit az ő kérésére eszközöltek annak idején a mérnökök. Ha mindez nem lenne elegendő, az autó komplett versenyfestésében pompázik, biztosan szép számmal akad majd jelentkező rá.

Még több F1 hír:

A Forma-1 fanatikusai egyébként 2020-ban láthattak utoljára bevetés közben V10-es motorral doromboló gépet, akkor Alonso Abu Dhabiban tett néhány próbakört a szintén bajnoki címet szállító R25-ös modellel.

Az R24-es nem az egyetlen, amit licitre bocsátanak szerdán, más autókülönlegességekbe is lehetősége nyílik a szakértő közönségnek befektetnie. Számos klasszikus Ferrari modell találhat gazdára, mint például az 1975-ös gyártású Dino 308 FT4, vagy az 1959-es GT Series II Cabriolet.

A csúcskategóriás árverés legdrágább autója a Ferrari F50 lehet, aminek értékét előzetesen nagyjából 2,75 millió fontra becsülik, de az Aston Martin DB4 Convertible és Kimi Raikkönen Ferrari F12-es járgánya is elérheti a hét számjegyű végösszeget.

Bottas: Nem értettem, miért vonult vissza Rosberg, de most már tudom...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brown: az IndyCar bajnoki címének megnyerése O’Ward leggyorsabb útja az F1-be
Következő cikk A Haas mutathatja be először 2022-es autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország