BRÉKING

Eladó a Renault Sport motorrészlege? Túl drága az F1, ráadásul negatív az összkép

A Forma-1-ben elért számos siker után megeshet, hogy a Renault megpróbálja eladni a motorrészleget, ahol az idei V6-os turbók készülnek. Az egyik ok, hogy az új formula rendívül drága és nem térül meg, a másik, hogy egyelőre csak negatív képet festenek róluk.

A Renault Sport F1 pár futam óta hangoztatja, hogy "na majd most képesek lesznek lehívni a teljes potenciált", de ez rendre elmarad, vagy technikai hiba miatt nem jutnak el eddig. Ausztriában mindössze egyetlen autót hajtott Renault-motor az első tízben: hetet Mercedes-erőforrások, míg kettőt Ferrari. Marko a verseny előtt pár héttel elmondta, a hazai fordulót követően leülnek a céggel, és kiértékelik a helyzetet.

Közben a Renault folyamatosan az új kenő- és üzemanyagokban bízik, de az általuk biztosított 10 lóerő kevés. Az Auto Motor und Sport szerint az igazán nagy lépés csak Hockenheimben következik. A Mercedes is így tesz, de náluk az alapkoncepció is rendben van. "A Ferrari is több erőre tett szert, mint mi. A Renault egyetlen válasza az erőhiányra a benzin. Közben a hiba a koncepcióban van"- idézte a lap a címvédő csapat táborát.

Év közben csak a megbízhatóság, a költségcsökkentés, vagy a biztonság miatt lehet hozzányúlni a motorhoz. Marko nem reménykedik abban, hogy az FIA még 2014-ben megengedje a rivális gyártók felzárkózását. "Ez nem fog megtörténni. A következő évre koncentrálunk"- mondja Marko. A Renault hátrányát 40 lóerőre teszik, könnyen lehet, ennyi is marad a szezon végéig. A Lotusnál, akik még a Red Bullnál is rosszabb helyzetben vannak, 70 lóerőt emlegetnek. Marko és Horner elmondása szerint a Renault utólagos fejlesztései és próbálkozásai többe kerülnek, mint maga a V6-os kifejlesztése.

//

Post by www.f1-live.hu.

Ráadásul a Renault nem tud előállni egy teljesen új koncepcióval 2015-re, mert az FIA szabályai nem teszik lehetővé az utólagos homologizációt. Jövőre még meglehetősen nagy játékteret kapnak a mérnökök, mert az átalakítható alkatrészek listája átfogó, de fokozatosan kevesebb tétel lesz rajta 2018-ig.

Az AMUS úgy tudja, a Renault el akarja adni a motorgyártó részleget, amibe évente 50 millió eurót pumpálnak - legalábbis ezt beszélték a paddockban. Az ok: túl drága lett az F1,  a sikerek elmaradnak, csak negatív sajtót kapnak. Ráadásul az ügyfelek közül nem mindenki fizet pontosan: eddig 20 millió euró lízingdíjat hívtak le. A Red Bull azt is kilátásba helyezte, hogy beperli a céget, most pedig azt rebesgetik, hogy csak akkor fizet majd a Renault-nak, ha a teljesítmény is rendben van.

A lap felveti a lehetőséget, hogy esetleg a Red Bull megvenné a részleget, amennyiben az eladósorba kerül? Erre nincs sok esély, mert a jelenlegi motor, amit alapként kéne venni, nem versenyképes. Ráadásul Niki Lauda szerint Franciaország nem a legjobb helyszín F1-es projektre, köszönhetően a munkaviszonyoknak. "Franciaországban 37 órát dolgoznak hetente, nálunk Angliában 43-at."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda szerint Ricciardo egy nap bajnok lehet, Horner megvédi Vettelt a támadásoktól
Következő cikk Alonso-Button páros a McLaren-Hondánál? Hamilton, mint divatgyilkos, vagy divatdiktátor?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország