Ekkor mutatják be az AlphaTauri új autóját!

Az AlphaTauri a Twitter csatornáján tette közé, hogy a csapat 2021-es versenyautójának bemutatójára 2021. február 19-én fog sor kerülni. Pierre Gasly és Juki Cunoda bejelentése után tehát újabb mérföldkőhöz érkezik az alakulat az új idényre való felkészülésben.

Ekkor mutatják be az AlphaTauri új autóját!

Az AlphaTauri 2021-re új pilótafelállással készül, hiszen Pierre Gasly mellett az a Juki Cunoda jutott szerephez, aki az előző idényt az F2-es bajnokságában teljesítette, és végzett annak harmadik helyén a végelszámolásban.

A Red Bull a fiatal japán pilóta versenyképességét látva tesztlehetőséghez juttatta Cunodát, aki élt is az eséllyel, és nem sokkal később bejelentették, hogy az AlphaTaurinál az orosz Kvjatot váltja a 2021-es idénytől.

Még több F1 hír:

Az AlphaTauri nagy reményekkel vág neki az új szezonnak, hiszen tavaly futamgyőzelmet ünnepelhettek Pierre Gasly révén, aki Monzában tudott felérni a dobogó legfelső fokára. Az új célkitűzések között szerepel, hogy a csapat 2021-ben a legjobb hat között végezzen a konstruktőri bajnokságban.

A csapat most bejelentette, hogy a 2021-es autójának bemutatója február 19-én lesz, ahol lerántják a leplet az új konstrukcióról, ezzel tehát tovább bővült azon alakulatoknak a listája, akik bejelentették az új autójuk bemutatkozó dátumát.

 

Hamilton rasszista Alonso rajongókkal...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

megosztás
hozzászólás
Daniel Ricciardo üléspróbán a McLarennél! (kép)

Előző cikk

Daniel Ricciardo üléspróbán a McLarennél! (kép)

Következő cikk

Grosjean elmondta, miért nem versenyzik oválpályákon

Grosjean elmondta, miért nem versenyzik oválpályákon
Hozzászólások betöltése