Ekkor kezdődik a Hungaroring főépületének bontása
A Magyar Nagydíj 2032-ig élő szerződéssel marad a Forma-1 versenynaptárában, azonban infrastrukturális munkálatokra van szükség, és ahogy azt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt elmondta, nem fognak sokat várni velük.
Az InfoRádió vendége volt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, ahol a Magyar Nagydíjjal, valamint a pálya felújításával kapcsolatos munkálatok menetrendjével kapcsolatos kérdésekről beszélt.
Elmondta, jelenleg a depó bontása zajlik, annak ugyanis sokkal nagyobb, nyolcméteres alapot akarnak fektetni, az eredeti ugyanis nem a jelenlegi súlyú és szélességű járművek fogadására lett építve 1985-ben. Ezt a versenyhétvége kezdetére, tehát július 19-ére mindenképpen be akarják fejezni.
Gyulay beszélt arról is, hogy reménykedik benne, hogy a jelenlegi, 2032-ig tartó szerződést is sikerül majd meghosszabbítani, ha "ha már ennyit invesztál a magyar állam az új pályába", valamint közölte, hogy a futam másnapján már elkezdődik "az igazi roham", azaz a főlelátó és a főépület bontása, a felújítással tíz és fél hónap alatt kell elkészülniük.
Emellett azt is elárulta, hogy a spái versenyhétvégével sikerült cserélniük a menetrendben, ami azért fontos, mert különben az olimpia nyitóhétvégéjére esett volna a verseny, amikor többek között háromszoros bajnokunk, Szilágyi Áron is szerepel majd.
(Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A Haas tulajdonosa mindeközben elárulta, miért kellett távoznia Günther Steiner csapatfőnöknek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.