Ekkor jön a McLaren második, "látványosan más" autót eredményező csomagja

A McLaren Forma-1-es csapatát irányító Andrea Stella elmondta, következő csomagjuk az ausztriai és a brit versenyek között érkezik majd és egy „látványosan más” autót fog eredményezni.

Lando Norris, McLaren MCL60, Oscar Piastri, McLaren MCL60

Lando Norris, McLaren MCL60, Oscar Piastri, McLaren MCL60

Simon Galloway / Motorsport Images

Amikor egyértelművé vált, hogy idei autójukkal nem érik el céljaikat, a McLaren az MCL60 háromágú fejlesztési tervet dolgozott ki, hogy elérjenek oda, ahol lenniük kéne, mert a Bahreinben bemutatott változatnak túl nagy a légellenállása.

Az első csomag Bakuban mutatkozott be és bár a csapat elégedett volt, mivel az a várt eredményt hozta, még így is túl nagy volt a légellenállás. Stella korábban már jelezte ennek kapcsán, hogy legnagyobb csomagjuk, ami „egyfajta B-specifikációnak” is tekinthető, a nyári szünet előtt fog bemutatkozni.

Ez a fejlesztés mára kikerült a wokingi tervezők irodájából és a gyár felé veszi az irányt, a tervek szerint júliusban, az Osztrák Nagydíjon vagy a Brit Nagydíjon mutatkozhat majd be. Stella elmondta, az autó „látványosan máshogy” fog majd kinézni, de inkább a jelenlegi koncepciójuk folytatása lesz és nem egy Mercedes-féle hátraarc.

„A terv az, hogy versenyképessé változtassuk az autót. Már úton van az a csomag, aminek Ausztria és Nagy-Britannia között kellene megérkeznie és ez az, ami egy versenyképesebb szintre kellene, hogy emelje az autót.”

„Az autó evolúciója lesz, a mostani koncepcióból akarunk sikereset csinálni. Látványosan más lesz, mint amink jelenleg van. Ez lesz a jövőbeni fejlesztéseink alapja a következő idényre. A szezon második felére pedig lesz még egy nagyobb csomagunk.”

Az Osztrák Nagydíjon lesz megtartva a második az idei hat sprintversenyből, ami azt jelenti, hogy mindössze egy óra gyakorlás áll majd a csapat rendelkezésére, ez azonban nem tántorítja el őket, ha az új specifikáció időben elkészül.

Stella reméli, hogy a barcelonai pálya, ahol a hétvégi Spanyol Nagydíjat rendezik, nagy sebességű részeivel feküdhet a McLarennek, de jelezte, az autó még mindig nem elég áramvonalas, ezen pedig dolgozniuk kell. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzetben a versenyhétvégéken végzett tökéletes munkára támaszkodnak-e, így válaszolt:

„Akármennyire is végezzük jól a munkánkat, azokon a pályákon, ahol lehetséges előzni, elsősorban tempóra van szükségünk. Meglátjuk. Remélhetőleg Spanyolország a gyors kanyarjaival feküdni fog az autónak, de az aerodinamikai hatékonyságot még növelni kell, meglátjuk, mi történik pár verseny múlva.”

Stella kitartott amellett is, hogy a csapatnak nem lesz hátrány 2026-tól, hogy nem gyári motorral versenyeznek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon nem érti, hol maradt a csattanó: „A szám szélét nyalogattam, de az mégis száraz maradt”
Következő cikk Sergio Perez a monacói nullázása ellenére sem tett le a világbajnoki címről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország