Ekkor érkezik pontosan az AlphaTauri új autója

Az AlphaTauri istállója egy rövid videó keretében közölte mindenkivel, hogy mikor is rántják le a leplet pontosan az AT02-es kódjelű 2021-es versenyautójukról. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy melyik napon érkezik, de most már az is biztos, hogy mikor.

Ekkor érkezik pontosan az AlphaTauri új autója

Február 15-én a McLaren nyitotta az idei autóbemutatók sorát, őket pedig most a Red Bull testvércsapata, vagyis az AlphaTauri követi majd. Az istálló már korábban tudatta a nagyközönséggel, hogy február 19-e lesz a nagy nap.

Most pedig kiderült, hogy magyar idő szerint holnap reggel 9 órától veszi majd kezdetét az az esemény, melynek keretében felfedik Pierre Gasly és Juki Cunoda új játékszerét. A faenzaiak tehát a McLarennel ellentétben nem várják meg az esti órákat.

 

A rövid kis kedvcsinálóból jól látszik, hogy az új autó már a lepel alatt várakozik arra, hogy mindenki megcsodálhassa majd. Az AT02-ben idén is a Honda motorjai fognak majd szolgálatot teljesíteni, a csapat pedig bizakodva várhatja az új szezont, hiszen tavaly több kiugró eredményük is volt.

A monzai futamgyőztes, Pierre Gasly mellé pedig érkezik egy japán újonc Juki Cunoda személyében, így a Honda utolsó F1-es évében csak lesz egy hazai tehetség, akinek szoríthatnak. A leleplezést egyébként a hivatalos csatornákon lehet majd nyomon követni.

A Ferrari továbbra is ezzel a fontos partnerrel fog együtt dolgozni

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hosszabbított egyik legfontosabb partnerével a Ferrari

Előző cikk

Hosszabbított egyik legfontosabb partnerével a Ferrari

Következő cikk

McLaren: Vettel idén újra csúcsformában lesz!

McLaren: Vettel idén újra csúcsformában lesz!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Pierre Gasly , Yuki Tsunoda
Csapatok AlphaTauri
Szerző Egri Dávid