Ekkor érkezik a Mercedes idei autója!

A mezőnyből negyedik istállóként a címvédők is tudatták a nagyvilággal, hogy mikor kívánják bemutatni 2022-re szánt versenyautójukat, a W13-at. Ők a Ferrarit követik egy nappal, vagyis február 18-át kell bevésni a naptárunkba.

The Mercedes logo

The Mercedes logo

Steve Etherington / Motorsport Images

A tavalyi konstruktőri bajnokok is online eseményt fognak majd tartani, amelyre egyébként Silverstone-ban kerül sor, később pedig rögtön pályára is viszik az autót, hogy teljesítsék az első bejáratást és rendszerellenőrzéseket.

Ha hihetünk a korábbi híreknek, akkor idéntől már eltűnik a fekete fényezés az autóról, és a csapat visszatér a 2020 előtti években már jól bevált ezüsthöz. A február 18-a egyébként viszonylag későnek számít, hiszen öt napra rá már megkezdődik az első teszt Barcelonában.

Még több F1 hír:

Ettől függetlenül a W13-at már karácsony előtt beindította a csapat, amelyről videót is közölt. A Mercedes most abban reménykedik, hogy az új autójuk is lesz olyan ütőképes, hogy a Forma–1 új korszakában is az élen tudjanak harcolni.

2014 óta ugyanis minden konstruktőri címet megnyertek, tavaly azonban alulmaradtak a Red Bull-lal szemben az egyéni pontversenyben. Azt viszont még mindig nem lehet 100 százalékra tudni, hogy milyen felállással vágnak neki az új idénynek.

 

A Williamstől érkező George Russell biztosan ott lesz majd a bemutatón, de Lewis Hamilton jövője még továbbra is kérdéses, és talán nagyban függ attól, hogy az FIA milyen eredményekkel zárja az Abu Dhabiban történtek átfogó vizsgálatát.

Prost az Alpine-t kritizálta távozása kapcsán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: A kisebb kategóriákban azon stresszelsz, hogy eljutsz-e az F1-be
Következő cikk Alonso: Többet kell edzenem, mint a többi versenyzőnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország