Ekkor debütálhat Piastri az Alpine-nál
Oscar Piastri nemsokára megejtheti hivatalos Forma–1-es debütálását is az Alpine istállójával, méghozzá éppen a hazai futamuk, a Francia Nagydíj alkalmával, vélekedik a Motorsport.com.
Az idei szabályok értelmében minden csapat köteles legalább két első szabadedzést újonc pilótáknak adni, az állandó versenyzőknek pedig egy-egy gyakorlásról kell emiatt lemondaniuk.
Piastri két beugrása fontos eleme a tartalékversenyzői szerepkörének, melynek emellett része több privát teszt is az alakulat tavalyi autójával. Legutóbb éppen Silverstone-ban körözhetett a nagy reményű ausztrál ifjonc.
Otmar Szafnauer csapatfőnök előzetesen csak annyit árult el Piastri debütálása kapcsán, hogy „nemsokára” sor kerül rá, de még nem a Brit Nagydíjon, ahol újabb fejlesztéseket szeretnének bevetni, és azokat értelemszerűen az állandó pilótáknak kell minél hamarabb kipróbálniuk.
„Azt elmondhatjuk, hogy nem Silverstone lesz. Nincs viszont olyan messze. A válasz az, hogy be fogjuk őt ültetni az autóba. Nincs messze, de még nem jelentettünk be semmit.”
Figyelembe véve, hogy a később jövő osztrák hétvégén sprintfutamot rendeznek, ott nem lenne logikus beültetni védencüket, az Alpine hazai pályájának számító Le Castellet így viszont éppen kapóra jöhetne számukra.
Ami pedig a kicsit távolabbi jövőt illeti, az F2 címvédőjének jó esélye van arra, hogy 2023-ban már a Williamsszel fusson teljes szezont. Szafnauer ugyanakkor továbbra is igyekszik kis figyelmet szentelni a témának.
„Oscar egy igazán remek fiatal, feltörekvő tehetség, ezt mind tudjuk. A tavalyi autóval tesztel, és nem csak Silverstone-ban. Már volt egyéb pályákon is, és el fog még menni más helyekre is. Egyelőre jól is teljesít” – nyilatkozta Kanadában az amerikai szakember.
„Szerződésben állunk Oscarral, és van néhány opciónk vele kapcsolatban. Ezért nincs értelme siettetni semmit, kivárjuk a megfelelő pillanatot, és becsatlakozunk a pilótakeringőbe, aztán meghozzuk majd a döntéseket.”
A csapatok egyébként eddig nemigen használták ki a kötelező beugrásokat, hiszen korábban csak Jüri Vips és Nyck de Vries voltak azok, akik Spanyolországban próbálhatták ki a Red Bull, valamint a Williams aktuális gépét.
Emellett az Alfa Romeo hivatalosan is teljesítette egyik kötelezettségét azzal, hogy Csou Kuan-jü debütált a Forma–1-ben, így nekik már csak egyszer kell mellőzniük egyik állandó versenyzőjüket a szezon során.
A regionális Európa-bajnokság zandvoorti futamát egy komoly baleset rázta meg.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.