Együtt ünnepelte a mezőny Alonso 350-es mérföldkövét (videó + kép)

Fernando Alonso a mostani Szingapúri Nagydíjjal történelmet ír a Forma–1-ben, hiszen ő lesz az első pilóta, aki 350 királykategóriás versenyen áll rajthoz, ezzel átadva Kimi Räikkönen eddigi rekordját a múltnak.

Fernando Alonso, Alpine

Erik Junius

2001-ben, amikor a spanyol Ausztráliában bemutatkozott a Minardival, még nehezen hihettük, hogy Alonso el fog jutni idáig, de most, 2022-ben mégis megtörténik a rekorddöntés, amellyel ő válik minden idők legtapasztaltabb pilótájává.

Ez a hétvége ennek megfelelően a kétszeres bajnok ünnepléséről is szól, így a Forma–1 hivatalos csatornái több videót is megosztottak vele kapcsolatban, egyet a debütálásáról, míg egy másikon karrierje néhány emlékezetes és fontos pillanatát lehet megtekinteni.

Még több F1 hír:

Emellett Youtube-on egy hosszabb interjút is meg lehet vele nézni, amelyben szintén végigveszik Alonso pályafutásának komolyabb momentumait, a szingapúri viadal előtt pedig az egész mezőny összeállt egy csoportképre, hogy így tisztelegjenek kollégájuk előtt.

 

Alonso egyébként a 400 futamos határt is elérheti, hiszen idén további két évre írt alá az Aston Martinhoz, jövőre ráadásul már 24 viadalt fognak rendezni, és ő maga is elmondta, hogy érzése szerint simán meglesz az a szám, hiába 41 éves már.

 

A teljesítménye pedig látszólag nem sokat kopott karrierje korai szakaszához képest, és ha az autója is engedi, akkor hétről hétre bizonyítja, hogy még mindig megvan benne az, ami annyira jó versenyzővé tette őt.

Hamilton is megszólalt a Red Bull vélt költségtúllépése kapcsán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: elhalasztják a Szingapúri Nagydíj rajtját!
Következő cikk Hivatalos: ekkor kezdődik a Szingapúri Nagydíj!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország